A mikrofikciók szerzői nem csak görög-római mítoszokat és ismert irodalmi műveket írnak át szívesen, de gyakran bibliai történeteket is továbbgondolnak. Marco Denevi egyik “hamisítása” a teremtést helyezi egy kicsit más kontextusba.

MARCO DENEVI

Teremtés

Az utolsó atomháború során odaveszett az emberiség és a civilizáció. A Föld színe kietlen pusztasággá változott. Valahol Keleten mégis megmenekült egy űrhajós gyermeke. A fiú gyomokon élt és egy barlangban aludt. A katasztrófa borzalmától kétségbeesetten, hosszú ideig csak sírni tudott és az édesapjáért könyörögni. Az emlékei homályossá és töredékessé váltak: önálló életre keltek és önkényesen jöttek-mentek, mint az álmok. A rettegését üres félelem váltotta fel. Néha-néha feltűnt előtte apja alakja, amint rámosolyog vagy megdorgálja, vagy épp amint beszáll az űrhajójába, majd lángcsóvák és hatalmas robaj kíséretében eltűnik a felhők közt. Ilyenkor őrült magányában térdre rogyott és kérlelte édesapját, hogy térjen vissza. Időközben a felszín újra kizöldült: a növények virágba borultak és a fákon gyümölcs termett. A kisfiú férfivá érett és nekilátott felfedezni a vidéket. Egy napon madarat látott, másnap farkassal találkozott. Harmadnap váratlanul egy korabeli lánnyal találta szembe magát, aki hozzá hasonlóan túlélte az atomháború pusztítását.

Mi a neved? – kérdezte tőle.

Éva – felelte a lány – és neked?

Ádám.

(A fordítás felelőse: Kun Dániel)