Mikrokrimik

A spanyol nyelvű irodalmakban a krimi műfaja nemcsak nagyon népszerű, de egyben olyan terep, ahol szívesen kísérleteznek a szerzők, gyakran mennek szembe a hagyományos detektívtörténetek megszokott sémáival. Bár az sem kifejezetten ok a haragra, ha egy szövegtípus túlságosan populáris és nem csak az irodalmi elitet kívánja megszólítani, Jorge Luis Borges, a XX. századi latin-amerikai irodalom egyik legfontosabb hangja (és talán nem túlzás azt mondani, hogy a posztmodern világirodalomé is), akit egyébként a mikro- vagy minifikció egyik első nagy alakjának tartanak, olyan szövegei miatt, mint például a “Borges és én”, a következőt nyilatkozta “A krimi” című írásában:

„Mit hozhatnánk fel a bűnügyi történet műfajának védelmére? Van valami, ami teljesen evidens és biztos: irodalmunk a káosz felé tart. (…) Kaotikus korunkban azonban van valami, ami szerényen fenntartja a klasszikus erényeket: a krimi. (…) Én azt mondanám a krimi védelmében, hogy nem szorul védelemre, noha némi lenézéssel olvassuk, a krimi a rend megteremtője egy rendetlen korban.” (J. L. Borges. Ford. Tóth Éva)

De vajon lehet-e krimit írni miniben? Erre is történtek kísérletek, a Brevilla című nemzetközi mikrofikciós folyóirat 2017-ben kiadott egy teljes mikrokrimi-antológiát, az alábbi szövegeket ebből a kötetből válogattuk.

Carmen de la Rosa (Santa Cruz de Tenerife): A nagymama pudingja

Vanília, citrom, fahéj illata szökik ki a nyitott konyhaablakon át, beáramlik a garázsajtó alatt, ahol a nagymama harmadik férje szögeket ver egy szék ülőkéjébe. Ám ahogy megérzi az illatot, összefut a nyál a szájában. Ösztönei azt súgják, dobja el a kalapácsot és menjen ki a kertbe. A lakat már hetekkel ezelőtt eltűnt a kapuról, a vendégszobában pedig egy üres bőrönd várakozik tárva-nyitva az ágytakarón. Menj már, menj már el… Az ellenállhatatlan illat a házba csalogatja: egy tál puding pihen a konyhapulton. 

A nagymama a szobából hallja az evőeszközös fiók nyikorgását, majd ahogy a kanál újra és újra odakoccan a tálhoz. Milyen hamar elmúlt ez a szerelem! Kiveszi fekete ruháját a szekrényből és lehúzza róla a zsákot, mely a molyoktól védi. Miért nem mennek el soha maguktól ezek a bosszantó férfiak? Miért mindig neki kell dönteni? Vanília, citrom, fahéj, cián…

Rogelio Ramos Signes (Argentina): Egyszerű következtetés

Annyi krimit olvastam már, ahol a bűntett megoldását egy egyszerű részlet leplezte le, mint például egy mosdóba ragadt hajszál, ezért inkább mindent feltakarítottam, miután megöltem.Végzetes hiba volt. A halott, akit mindenki jól ismert, olyan igénytelen, koszos alak volt, hogy a lakásában és a kezemen maradt hipó és légfrissítő szaga azonnal elárult engem.

Luis Alberto Taborda (Argentína): Jumeal

-Mi volt a legrövidebb ügye, felügyelő úr? – kérdezte kíváncsian Ruiz.

-Angela, a Jumeal tóban lebegő holttest esete.

-Meséljen kérem, meséljen róla…

-Kevesebb, mint öt perc alatt megoldottam. Egyszerű volt. Nem a holttestét láttam ugyanis, Angela csupán elaludt a vízen lebegve. Mivel mentőmellényt viselt, fennmaradt a felszínen. Így tehát élt és virult. Csak fel kellett ébresztenem.

– ….!

María Elena Lorenzin (Argentína): Természetben az igazság

Nem az én hibám, hogy túllőttem a célon aznap este. Ő kereste magának a bajt. Szerencsére most már ott van, ahol már évek óta lennie kellett volna. És ne jöjjön nekem azzal, hogy nem törődöm vele! A felásott földből kihajtott egy növény, amit minden nap locsolok! Persze, hogy törődöm vele, még tápoldatot is adok neki! A növény meg egyre csak növekszik és terjeszkedik, már észre sem lehet venni, hol volt felásva a föld. Csak nő és nő, annyira elburjánzott, hogy a szomszédok is panaszkodni kezdtek miatta. De minél jobban metszem, annál gyorsabban nő vissza, megállíthatatlanul töri az utat magának. A szomszédok feljelentése miatt ma kijöttek a rendőrök az önkormányzat embereivel. Azt mondják, ha teljesen ki akarom irtani, ki kell húzni a gyökereit is. De azok nagyon mélyen vannak. 

Ricardo Jesús Mejías Hernández (Venezuela): A lány

Ő különösen kedvesen bánt velem, nem úgy, mint a korábbiaknak. Még a zuhanycsapot is úgy tekerte ki és be, mint senki más. Emlékszem a figyelmességére, a délutánokra, amiket a verseim hallgatásával töltött; sőt, egy nap ő is írt egyet. Még mindig megvan, a párnám alatt őrzöm. Hogy is felejthetném el a vidámságát, különleges természetét, ami a körülményekhez képest egész kibírható volt. Ő mindig nekem adott igazat. Már egy hete, hogy nem látom és azt hallottam, nem is jön vissza. A legfelháborítóbb és legszomorúbb az egészben az, hogy soha nem tudtam őt megölelni, emiatt az átkozott kényszerzubbony miatt.

Fedosy Santaella (Venezuela): Rövidke kihallgatás

-Azért ölte meg, mert hűtlen volt?

-Nem.

-Azért ölte meg, mert bántalmazta Önt?

-Nem.

-Azért ölte meg, mert már valaki mást szeret? 

-Nem, én őt szerettem.

-Azért ölte meg, hogy megkaparintsa az életbiztosítás után járó milliókat? 

-Nem, nem is azért. 

-Csak nem azt akarja mondani, hogy véletlenül ölte meg?

-Nem, tízszer nem lehet véletlenül mellkason lőni valakit.

-Akkor? Miért ölte meg?

-Mert horkolt, baszki, azért öltem meg, mert horkolt. 

Wilson Gorj (Brazília)

Vadászathoz öltözve

Kivette a rúzst a táskából. Mielőtt ajkához emelte volna, megvizsgálta és azt gondolta: „Olyan, mint egy töltény.”

Kirúzsozta magát és a tükörbe nézett. Elmosolyodott. „Végzet asszonya” – ezt mondják róla. Ezek után már csak annyi volt a dolga, hogy kiválassza az este célpontját, vagyis, hogy kinézzen egy palimadarat, csapdába csalja, és jól megkopassza.

A fordítások a PPKE-BTK spanyol műfordító szemináriumán készültek,

a 2022/23-as tanév második félévében.

0

Tamási Rebeka három mikrofikciója

Ez az első olyan poszt, amely nem fordításokat közöl, hanem magyar nyelven íródott mikrofikciókat. A szerző, Tamási Rebeka az Yriunk irodalmi csoport alapítója, a német és az olasz nyelv szerelmese. Szeret írni, olvasni, beszélgetni és gondolkodni, főleg arról, hogy mások miért úgy élnek és cseleksznek, ahogy – ezért lett vallástörténész. Meg ezért ír: doktori disszertációja mellett főleg tudományos-ismeretterjesztő cikkeket, novellákat és mikrofikciót. Kedvenc állatai a galambok, mert őket senki se szereti, és a szamarak, mert szépek és önfejűek.

Zwanzig Morgen Weg

Mainzban egy nap a Zwanzig Morgen Wegen kötöttem ki. Húsz reggel útja, igazán varázslatos név. Lehet, hogy húsz reggel után eltűnnek a lakói. Vagy húsz reggellel később új emberként ébrednek fel. A tizenkilencedik napon még Jörg Moltmann, a huszadik reggelen meg már Hans Haas. Vagy húsz reggel elteltével már mindig csak este van az úton, esetleg sose ér véget és nem is vezet többé sehová. A Zwanzig Morgen Weg lett az én kis német Macondóm, ahol a huszonegyedik reggelen liánok fonják be az utat, a házakat, míg végül mindent elnyel a feledés. Később megtudtam, hogy a zwanzig Morgen húsz holdat jelent, húsz hold földet. A világ varázstalanítása ugye, köszi Weber. De ha elképzelek egy utat, ami felett húsz hold világít, hát elmehet Weber, ahová küldöm.

Nincstelen

Először csak a régies szavakat felejtette el, mint a tótumfaktum, instállom, cikormányos, mente. Utána már azokat is, amelyeket az esti mesékből tanult: az Óperenciás tengeren is túl, irgumburgum, csillagszemű. Aztán azokat is, amelyekkel felnőtt: mókuskám, csillagom, azt a hétszázát, nem szabad. Aktívan csak a szakszavakat használta, mint függvény, meeting, briefing, táblázat, cold call, kiegészítve a még ismerősen csengő én is szeretlek és mi a vacsi frázisokkal. Az, hogy frázis, vagy hogy ismerősen csengő, már nem jutna eszébe. Elvesztette a szókincsét, márpedig régen azt mondta valaki, hogy ahol a kincsed, ott a szíved is. Így hát a szívét is elvesztette. Hiába méri az okosóra a dobbanásait, biztos fake.

Szerelem

Ázottkutya-szaga volt, és ezen semmi sem változtatott. Ennek a szagnak van valami fémes nehézsége; mint a rozsda, rátelepszik a környezetére. Másik fontos összetevője egy bizonyos nedves-punnyadt bűz; ázott Morzsik és Bodrik sajátja, akiket a gazdájuk esőben is sétáltat. De hát esőben is kell pisilni, sőt. Mindenesetre őt, akinek ázottkutya-szaga volt, nem Bodrinak hívták. Ma már a kutyákat sem hívják Bodrinak, nemhogy egy harmincas férfit. A harmincas férfit Árminnak hívták és hát ázottkutya-szaga volt. Eleinte megpróbálta a sokat reklámozott mosógéllel mosni a ruháit, aztán beadta mindet a tisztítóba, aztán elvitte a karitászba, aztán újakat vett. Utána tusfürdőt és sampont váltott, aztán drága parfümöket vett, olyanokat, amelyeket kockás hasú férfiak hirdetnek az óriásplakátokon, egy szál alsónadrágban. Hiába, Árminnak így is-úgy is ázottkutya-szaga volt. Végül elfogadta a tényt, és önmagát olyannak, amilyen. Ekkor valami megváltozott. Fiatal lányok rámosolyogtak az utcán, vagy labdát dobáltak neki. Idősebb nők gügyögve megdicsérték a villamoson, hogy milyen ügyesen ül, a kamasz kissrácok megpaskolták az oldalát, hogy milyen okos. Valaki még azt is megkérdezte aggódva, hogy hol a gazdája. Egy nap a zebránál egy gyönyörű lány állt meg Ármin mellett. Felnevetett és megvakargatta Ármin füle tövét. Földöntúli boldogság volt, így hát a zebra túloldalán is együtt maradtak. Julcsi beengedte Ármint az otthonába, helyet csinált neki az ágyában, megosztotta vele az ételét. Azóta is naponta háromszor sétálnak a parkban. Esőben is, elvégre esőben is kell pisilni, sőt.

0

Schrödinger macskája: mikrofikció és természettudomány Julio Ricardo Estefan szövegeiben

Julio Ricardo Estefan argentin szerző nem csak író és irodalmár, hanem eredeti végzettségét tekintve fizikus is. A Schrödinger macskája és más természettudományos mikronovellák című kötetében arra tesz kísérletet, hogy a más szövegre való utalás (intertextus) helyett a természettudományok különböző törvényeire, megfigyeléseire, jelenségeire reflektál az irodalom eszközeivel. Az olvasó természettudományos ismereteit is próbára teheti ezáltal, de hogy ne ijesszen el senkit, a szerző a köteten belül megkülönböztet alfa, béta és gamma szövegeket, attól függően, mennyire kell megerőltetni az emlékezetünket ahhoz, hogy be tudjuk fogadni és élvezni az adott mikrofikciót. Vajon a következő szövegek melyik kategóriába tartozhatnak?

Schrödinger macskája 

Erwin fogta a könyvet, mely a éjjeliszekrényen pihent és tovább olvasott: „… a macska köddé vált az ágról, de csak úgy fokozatosan, míg csak a széles mosolya maradt a levegőben.” Ismét becsukta a könyvet, és azon töprengett, hogy ez a kénye-kedve szerint megjelenő és eltűnő macska kapóra jöhet a fejében mocorgó gondolatkísérlethez. Cheshire macskája ugyanis egyszerre volt látható és láthatatlan. A drámaibb hatás kedvéért azonban Erwin élőnek és halottnak feltételezte egyszerre. A doboz és a méreg csupán kellékek.

Parti időutazók részére 

Rövid válaszok a nagy kérdésekre című könyvében Stephen Hawking a következőt meséli: „2009-ben partit szerveztem a Cambridge-i Egyetemen, a Gonville & Caius College-ben, hogy megnézzünk egy időutazásról szóló filmet. Annak érdekében, hogy csak valódi időutazók jöhessenek, a parti kitűzött időpontja után küldtem ki a meghívókat. Az esemény napján reménykedve üldögéltem az egyetemen, de senki nem jött el. Csalódott voltam, de azért nem csüggedtem, mert így bebizonyíthattam, hogy ha az általános relativitáselmélet helyes, és az energiasűrűség pozitív, akkor nem lehetséges az időutazás. Nagyon örültem volna, ha az egyik feltételezésem hibásnak bizonyul.” De kérdem én: nem lehet, hogy Stephen egyszerűen rossz címzetteknek küldte ki a meghívót?  

Chuang Tzu kaotikus álma 

 Chuang Tzu azt álmodta, hogy Peking felett repkedő pillangó. Amint felébredt, rádöbbent, hogy tornádó söpört végig New Yorkon. 

Tehenek vagy halak 

A német fizikus, Whalter Nerst vett egy tanyát 1920-ban, melyhez gabonaföld, néhány tehén és disznó, valamint egy halastó is tartozott. Egy hideg téli napon a reggeli szemle során arra lett figyelmes, hogy rettenetes hőség van a tehénistállóban. „Mitől van itt ilyen meleg?” -kérdezte. Munkásai azt felelték, hogy a trágya miatt. Megdöbbenésében Nerst úgy döntött, azonnal eladja összes tehenét és inkább halakba fektet. „Egy megfontolt ember – mondta – olyan állatokat tart, amelyek hőegyensúlyban állnak környezetükkel, és nem pazarolja a pénzét az univerzum felmelegítésére.”

A semmi és a kéz 

Mintha egy bűvész kézmozdulata lett volna. Az semmiből elővarázsolta az univerzumot, melyet az ősrobbanás a másodperc töredéke alatt kitágított. Az igazi varázslat azonban az idő megteremtése volt, hogy ezután minden más is megtörténhessen.

Az idő relativitásáról 

A kisfiú a téren labdázik, teljesen belemerül a játékba. Amikor az édesanyja hívja, tiltakozik. Nagyon rövidnek érzi az eltelt időt. Ugyanezen a téren egy idős ember a padon ülve újságot olvas, majd mikor félreteszi, a labdázó kisfiút nézve felidézi gyermekkorát. Karórájára pillant és megállapítja, milyen sokat kell még várnia a vacsoráig. Számára olyan, mintha megállt volna az idő.  

Mint látható, nem csak Langevin ikreivel történnek paradoxonok. 

Clemens Úr és a Halley üstökös 

1835 novemberében, miközben a Halley üstökös a perihéliumához, azaz a Naphoz való legközelebbi pontjához közeledett, Floridában, a Missouri állambeli kis falucskában, megszületett egy kisfiú, akit Samuel Langhorne Clemensnek hívtak. Különös módon, 75 évvel később, mikor a Halley üstökös újra perihéliumához érkezett, halálos ágyán így szólt rokonaihoz és barátaihoz: „Az üstökössel jöttem, és azzal is távozom.”

Clemens úr 1919. április 21-én hunyt el, szóról szóra beteljesítve jóslatát. Azonban a híres kalandregényírót a világ leginkább álnevén ismerte, mely nem volt más, mint Mark Twain.

0

Mikrodekameron és egyéb vírusos mikrofikciók

A pandémia idején több, a helyzettel kapcsolatos mikrofikció-antológia is megjelent spanyol nyelven, ezúttal a Mikrodekameron és a Microbios című gyűjteményekből válogattunk (bibliográfia a poszt végén). Az első néhány szöveg közvetlenül kapcsolódik a helyzethez, a többi áttételesebben.

Írtam erről egy kicsit részletesebben is:

“A koronavírus és a világjárvány úgynevezett „sürgősségi” (a helyzetre gyorsan reagáló) irodalmának is kiemelt műfaja lett a mikrofikció, a magát „Pandémikus Minifikcionistáknak” nevező társaság például Microbios (Mikrobák) címen adott ki még 2020-ban, pár hónappal a pandémia kezdete után egy kifejezetten a helyzetre reflektáló antológiát. Még ugyanabban az évben két másik gyűjtemény is megjelent: a Microdecamerón(„Mikrodekameron”), mely nemcsak a nagybetűs Dekameron apropóját követve kapta ezt a címet  (mint például a New York Times kezdeményezte, magyarul is megjelent Dekameron Projekt), hanem pontosan követi a Boccaccio-féle minta struktúráját is: tíz szerző, tíz nap, tíz téma. A legnagyobb különbség talán éppen az, amit miatt itt említem, ugyanis míg a firenzei ifjak valóban el tudtak szakadni az „itt és most”-tól, mikrotársaik írásaiban igen gyakran megjelennek a koronavírushoz kapcsolódó témák. Hogy a műfaj mennyire Covid-kompatibilis, azt egy másik kiadvány is alátámasztja: a Brevilla című mikrofikciós folyóirat több mint tíz ország majd’ háromszáz szerzőjének írásait tartalmazó Brevirus (Röpvírus) című antológiája.” (A teljes cikk, melyben elsősorban a műfajról írok, de ahonnan ez az idézet is származik, a következő linken olvasható: Cikk a mikrofikció műfajáról és aktualitásáról)

Dina Grijalva: Párban pandémiában

Alighogy megismerkednek, fülig egymásba szeretnek. Szívből gyűlölik a munkanapokat, melyek románcuk útjába állnak. Aztán jön egy halálos vírus és a kormány elrendeli, hogy mindenki maradjon otthon. Karanténba vonulnak, a fiú a lányhoz költözik – örülnek, hogy végre mindenre van idejük. Megtörténik minden, aminek meg kell történnie. Azt kívánják, bár soha ne érne véget a vírushelyzet. 

Dina Grijalva: Virtuális szerelem

A neten ismerkedtek meg, bekövették egymást. Szerelmük színtere a virtuális tér, ott lelnek rá a boldogságra. Naphosszat csak csetelgetnek, üzengetnek, gugliznak és kattintgatnak, na meg persze twittereznek. Románcuk a Whatsapp, Facebook, Messenger, Instagram, Youtube, Zoom által teljesedik ki. Egyre jobban egymásba gabalyodnak a világhálón, mígnem egy végzetes rendszerhiba örökre elszakítja őket egymástól.

Lorena Escudero: Zajok

Reggelente könnyű figyelmen kívül hagyni, az itthoni tennivalók és a porszívó hangja mellett meg sem hallani. Délben már intenzívebb a hangja, ezért kénytelen vagyok feltekerni a rádiót. A délután viszont hamar eltelik a forgalom nyüzsgésével a háttérben. Este a legnehezebb: amikor lefekszem, akkor már képtelenség nem hallani és eszembe jut, hogy ma sem ettem semmit.  

Ildiko Nassr: Helycsere

Ildiko Nassr megkérdezte tőlem ma reggel, hol voltam mindezidáig. Azt válaszoltam, hogy minden bizonnyal utazgattam. Nem tudtam hirtelen, mit is mondjak, hogy ne zaklasson fel a hely emléke, ahol az elmúlt heteket töltöttem, és amit jó időre elvettem tőle. Én, aki a saját nevemre sem emlékszem. De ő annyira boldogan kelt fel, tele a gyermekkor érzésével, hogy kénytelen voltam elbúcsúzni tőle, és hagyni, hogy visszatérjen.

Paola Tena: Mágikus kövek

Igazából az úgy volt, hogy a faluban szerettük megtréfálni Bartolót, mivel olyan naív volt, mint egy férfitestbe bújt gyerek. Tudtuk, hogy titokban szerelmes Claritába, ezért azt mondtuk neki, hogy mágikus kövek vannak a folyóban, melyek láthatatlanná teszik azt, aki a táskájában hordja őket. Így megcsókolhatod anélkül, hogy észrevenné, győzködtük. A folyóhoz sietett, mi pedig követtük, miközben majd meghaltunk a nevetésről. Mindenhova fekete köveket rejtett: a nadrág- és kabátzsebébe, még az ócska övtáskájába is, amit mindig magánál hordott. Kövektől megrakott zsebei csak úgy zörögtek a faluba vezető úton. Amikor elhaladt a szomszédok előtt, azt gondolván, hogy senki sem látja, boldogan mosolygott. Azt ugyanis nem tudta, hogy mi már mindenkit beavattunk. Végül Clarita hazához ért, fellépett a tornácra és menten szájon csókolta. Vártuk, hogyan fog reagálni a lány: felpofozza, fellöki, de legalábbis elutasítja. De nem, a lány szorosan magához ölelte Bartolót, visszacsókolta, majd mindketten köddé váltak. A szemünk láttára tűntek el, csak egy kupac fekete kő maradt utánuk. Ezt láthatod most te is.

Patricia Nasello: Turbulencia 

A cirkusz akkor kezdett el egy kicsit is érdekelni, amikor az állatokat emberekre cserélték. Eleinte teljesen lenyűgözött, ahogy a rémült tekintetű, remegő lábú, nevetségesen vézna öreg bácsik ugrálnak a tűzkarikákon át. De aztán hamar meguntam a vénemberek rémüldözését, szánalmas mutatvány volt, pont ugyanúgy viselkedtek, ahogy azelőtt az állatok. Most már csak a bűvész miatt veszek jegyet, szeretem nézni, ahogy gyerekeket húz elő a cilinderéből. Mikor előkapja őket, azt sem tudják, hol vannak, mintha turbulenciába keveredtek volna, madárnak képzelve magukat ügyetlenül csapkodni kezdenek a karjaikkal, felrepülnek a sátor tetejéig, vagy ameddig bírnak, amíg el nem fogy az erejük. Aztán lezuhannak.

Ildiko Nassr: Vadászok

Úgy döntöttek, majd vadásznak maguknak valami vacsoráravalót. Jól felöntöttek a garatra, aztán elkaptak egy őzet, alig ellenkezett, amikor előrántották a kést. Szelíd állat volt, szép kis példány, a húsa pedig mennyei. 

– Ilyen jót még életemben nem ettem – szólalt meg az egyik.

– Erre inni kell!  – emelte poharát a másik.

A felét ott helyben megsütötték, a maradék pont befért a fagyasztóba. Egészen másnap hajnalig tartott a mulatság. De a hegyen nappal már nem olyan vidám az élet, elindultak hát hazafelé. Útközben megállították őket a vadőrök, rutinellenőrzés, ilyenkor általában mindent átvizsgálnak, de sebaj, úgysincs rejtegetnivalójuk. Kipakoltak mindent a furgonból, közben még viccelődtek is. Aztán meglátták, hogy a hűtőládában egy nő fekszik félbevágva

Dina Grijalva: Kényszerképzet

A mikrofikciót választottam irodalmi műfajomnak, és azóta is rajongok a minimalizmusért. Ott hagytam a nagy erdei házamat, ahol annyira boldog voltam, s most parányi padlásszobában lakom, ahol gyönyörű kiskertet művelek: fűszálaimra egy bonsai vet árnyékot. Sokat elmélkedem és a törpeuszkáromat simogatom, miközben apró falatokat reggelizem. Már csak arra vágyom, hogy miután elalszom, egyszer csak Liliputban ébredjek fel.

Biblio:

MicroDecamerón. Hétszáz év múlva. Szerk. Paola Tena. Quarks Ediciones Digitales. 2020. Letölthető spanyol nyelven: https://quarksedicionesdigitales.wordpress.com/2021/02/27/microdecameron/

Microbios. Szerk. Natalia Madrueño, Patricia Rivas. Dendro Ed. 2020. Letölthető spanyol nyelven: https://dendroeditorial.wordpress.com/2020/11/08/microbios-minificcionistas-pandemicos/

A fordítások a PPKE-BTK 2021/22-es tanévének spanyol műfordító szemináriumán készültek, részt vettek: B. Kinga, E. Chadia, H. Eszter, N. Nóra, P. Dóri, R. Enikő, R. A. Manuela, H. Aletta, Sz. Anett, A. Szandi.

0

100 éve született Augusto Monterroso, “A dinoszaurusz” szerzője

“A dinoszaurusz” minden bizonnyal a leghíresebb latin-amerikai mikrofikció, és így szól:

Amikor felébredt, a dinoszaurusz még mindig ott volt.

(A fordítót kivételesen nem tüntetem fel, többen is lefordították, pont ugyanúgy)

A spanyolul 7 szavas, magyarra általában 8 szóval fordított szövegben (minimálisan) minden megvan, ami egy történethez kell, hiszen vannak benne szereplők (a dinoszaurusz és még valaki), van cselekmény (a dínó ott volt, a másik felébredt), van idő, amit még viszonyítani is lehet (amikor és még mindig), és van helyszín (ott). Gyakorlatilag minden más azonban az olvasóra van bízva, és az idők során a szorgos posztmodern író olvasók nem is tétlenkedtek, ahogy Horváth Eszter fogalmaz, “A dinoszaurusz megannyi tanulmány, esszé és doktori értekezés (!) témájává vált, átiratai pedig tucatnyi antológiát megtöltenek.” Az “Egy guatemalai hentesfiúból lett mexikói író dinoszauruszai” című cikkből azt is megtudhatjuk, hogyan született a legendás hét(-nyolc)szavas novella, a leírás pedig maga is felér egy mikrofikcióval:

“Augusto Monterroso, barátainak Tito, jólnevelt lakótárs volt. Nem úgy, mint az a bizonyos Durián, aki rendre az éjszaka közepén járt haza, és addig zajongott, míg legalább egyik társa felébredt. Ilyenkor az áldozat ágyának végére telepedve bőszen mesélni kezdte legújabb szerelmi kalandjait. A legenda szerint Durián tán észre sem vette, hogy az egyik ilyen alkalommal áldozata elbóbiskolt, aki viszont meglepődve tapasztalta, hogy amikor felébredt, Durián még mindig ott volt.”

Az értelmezések tárháza azonban végtelen. A továbbiakban olvasható belőlük egy pár, Horváth Eszter cikke pedig teljes egészében az 1749.hu világirodalmi magazinban, a következő linken: https://1749.hu/fuggo/essze/egy-guatemalai-hentesfiubol-lett-mexikoi-iro-dinoszauruszai-augusto-monterroso-100.html

Julio Ricardo Estefan: Az én dinoszauruszom

Sose lesz olyan híres, mint az a másik. Képtelen egyhelyben maradni, míg az a valaki fel nem ébred.

(H. Inez fordítása)

Fernando Montesdeoca: Mikrofikció-gyakorlatok (részletek)

Átváltozás

Amikor Gregor Samsa felébredt, a svábbogár (már ha svábbogár volt) álmodta tovább a férfi életét.

Logika

Amikor felébredt, már a dinoszauruszban volt.

A politikus

Amikor felébredt, megtudta, hogy ő egy dinoszaurusz.

(Horváth Eszter fordítása)

Raúl Brasca: A dinoszaurusz és a dinoszauruszok

Minden álmodozónak (vagy inkább álmodónak?) megvan a saját dinoszaurusza, bár ébredéskor általában nincs jelen. A türelmetlen álmodozók felébrednek, mielőtt dinoszauruszuk odaérne, a türelmetlen dinoszauruszok pedig továbbállnak, mielőtt álmodójuk felébredne. Monterroso művét az teszi egyedülállóvá, hogy megörökíti az egyetlen olyan esetet, amikor az álmodozó időzítése egybeesett a dinoszaurusz türelmével és jelentős számú olvasó türelmetlenségével.

(Horváth Eszter fordítása)

0

Fernando Iwasaki horrorisztikus mikrofikciói

Várnai Gina posztja

Fernando Iwasaki (1961- Lima) Halotti kelengye című mikrofikciós kötete különleges csemege a kortárs spanyol nyelvű irodalomban. Humorosan horrorisztikus –  vagy horrorisztikusan humoros – egypercesei olyan félhomályos világba kalauzolnak minket, ahol az élet és a halál, a földi lét és a szellemvilág randevúzik, a narrátorról pedig senki sem tudja, hogy az élők sorából beszél hozzánk, vagy a sírból szűrődik át a hangja. Ezek a rövid, a szerző gyermekkorából, illetve a perui hiedelem- és misztériumvilágból inspirálódó szövegek olyanok, akár az emberi psziché mélységeiben megbúvó – a szerző szavait idézve – fekete gyöngyszemek.

A barlang

Gyerekkoromban imádtunk a nővéreimmel anyáék ágya alatt játszani. Néha sátornak képzeltük, máskor meg iglunak az Északi-sark közepén, de a legjobb mégis az volt, mikor barlangosat játszottunk alatta. Milyen hatalmas volt anyáék ágya! Egyszer elvettem az éjjeliszekrényről az elemlámpát és mondtam a nővéreimnek, hogy elindulok felfedezni a barlang mélyét. Először kinevettek, aztán egyre mérgesebbek lettek, végül pedig üvöltözni kezdtek utánam. De én nem foglalkoztam velük, kúszva-mászva tovább vonszoltam magam, és egy idő után már nem is hallottam a kiabálásukat. A barlang hatalmas volt, és mire az elemlámpa lemerült, már úgysem tudtam volna visszamenni. Nem tudom, hány év telhetett el azóta, mert a pizsamámat már rég kinőttem, és úgy kell magamra kötöznöm, mint Tarzannak.

Azt hallottam, anya meghalt.

Pán Péter

Teliholdkor mindig bezárom az ablakokat, mert Mendoza apja a farkasember és nem akarom, hogy bemásszon a szobámba. Igazából nem kéne félnem, mert Salazar apja Batman, és ilyentájt valószínűleg már az utcákon őrködik. Inkább bezárom az ablakot, mert Merino azt mondja, az ő papája Joker, és Joker bosszút akar állni Salazar apján. Minden barátom apja szuperhős vagy hírhedt alvilági alak. Bezzeg az én apám csak egy közönséges biztosítási ügynök, aki folyton azzal nyaggat, hogy ne képzeljek be magamnak ilyen őrültségeket. Pedig ez egyáltalán nem őrültség, mert múltkor Gómez elárulta, hogy az ő apja Tarzan, még a kését is megmutatta, amiről csöpögött a leopárdvér. Azt szeretném, ha az én apám is lenne valaki! De hát ki látott már nyakkendős, kockás zakós szuperhőst? Ha én lehetnék Conan, Skywalker vagy Spiderman fia, senki nem püfölne el a nagyszünetben. Azon is elgondolkodtam, vajon melyik hős lehetne az apám? Egyik nap újságolvasás közben kidőlt, ott feküdt a kanapén soványan, elnyúlva, muskétás bajszával és márványfehér kezével. Gyorsan kiszaladtam a konyhába és felkaptam a húsvágó bárdot. Az ablakon beszűrődött a holdfény, és Mendoza apjának vonyítása, de apám most már végre hangosabban üvölt és úgy néz ki, mint egy valódi kalóz.

Reszkessetek, Merino és Salazar, reszkess Gómez, mert mától én vagyok Hook kapitány fia!

Ne állj szóba idegenekkel!

Anya folyton ezt mondogatta nekem. De Agustín nem volt idegen, minden nap cukorkával várt az iskola bejáratánál. Aztán mikor elvitt a műhelyébe, babákat ajándékozott nekem. Agustín nagyon jó volt hozzám, sokat dédelgetett.

Anya nagyon csúnya történeteket mesélt nekem elveszett kislányokról, akiket a zsákosember meg a cigányasszonyok raboltak el. Tudtam, hogy a cigányasszonyok azért vitték el a kislányokat, hogy virágot árultassanak velük, de arra sosem jöttem rá, vajon mit csinálhatott velük a zsákosember. Agustínnal azt játsszuk, hogy megfog, utána én fogom meg őt, és mindig én nyerek, a végén persze már nem bír magával. Mama nagyon félős, azt mondja, ha szóba állok idegenekkel, többé nem lát engem.

Agustín műhelyében egy csomó olyan dolog van, ami vág, szúr, éget. Van neki egy szétszerelt repülője is. Egy szép napon majd útra kelünk, és elrepülünk messzire. Azért is tette múltkor az orromra a varázskendőt, mert a repülőn szédül az ember és jobb, ha hozzászokom. Onnantól már nem emlékszem semmire: irtó erős parfümszag, valami álomféle, amelyben a tengerpartról sétálok hazafelé, és sok-sok éles, szúró, égető dolog. Néha elmegyek Agustín műhelyéből, vissza a suliba, mert mostanában nem érdekel senki. Azt szeretem csinálni, amihez éppen kedvem van, meg sétálni éjszakánként, de mindig elszomorodom, mikor meglátom mamát búslakodni az ablakban. Beszélek hozzá, de ő rám se hederít, akkor fogom magam és visszamegyek a ködjátékaimmal a műhelybe. Tudom, ha Agustín nem lenne idegen, anya újra láthatna engem.

Várnai Gina fordításai

Fotó: wikimedia.org

2

Laura Nicastro: Pierre – egy szöveg, három fordítás (változat)

Ebben a posztban az előző bejegyzésben (lásd itt) megismert szerző, Laura Nicastro Pierre című mikrofikciójának három fordítását közöljük. A szövegek fordítása során mindig sokat játszunk azzal, hogy hogyan lehet különböző stílusokat visszaadni. A poszt apropója egy ilyen játék: az első közösen összerakott fordítás ellenőrzésekor ugyanis arra jutottunk, “túl szép”, vagyis kissé felülstilizált lett a magyar nyelvű szöveg, egy következő lépésben tehát megpróbáltuk visszaköznyelvesíteni, egyszerűsíteni. Az első változat az általunk némileg túlfogalmazottnak ítélt fordítás, ezután következik a lecsupaszított verzió, végül egy szándékosan a célon túllőtt parodisztikus adaptáció.

Pierre 1. 

Amikor a munka végeztével Pierre hazaér, lehajolok, hogy lehúzzam a lábáról a piszkos csizmát. Vizet hozok neki, hogy megmossa mocskos kezét. És ha az ingjén folt esett – szinte mindig így történik -, tisztát adok neki. Odamegy gyermekünk bölcsőjéhez, s csendben figyeli, ahogyan alszik. Szomorúan felsóhajt, hiszen tudja, hogy fia nem csak a nevét, hanem hivatását is örökölni fogja.

Eszünk egy kis kenyeret, kását és levest. Az Úr napján iszunk egy kevéske bort is. Az én Pierre-em sosem önt fel a garatra. Ezután nyugovóra térünk. Fejét a nyakam medrébe rejti, mint egy álmos kismadár. Dúdolok neki egy altatódalt, hogy megnyugodjon, de érzem, hogy könnyei a melleimre hullanak.  

Próbálom megvigasztalni.  

Nem könnyű a hóhér feleségének lenni. 

Pierre 2. 

Amikor Pierre este munka után hazaér, leveszi bemocskolódott cipőjét. Megmossa koszos kezét, majd foltos ingje helyett tisztát adok neki. Aztán odamegy a kisfiunk ágyához, fölé hajol, és csak nézi csendben. Felsóhajt – tudja, hogy fia a nevén túl a hivatását is megörökli majd.  

Vacsorára egy kis kenyér, pörkölt vagy leves, vasárnap mellé egy kevéske bor. Pierre sosem részegedik le. Utána rögtön le is fekszünk. Odabújik hozzám, mint egy álmos kismadár. Egy altatót dúdolok neki halkan, de közben érzem, ahogy könnyei a mellemre hullanak.   

Próbálom vigasztalni. 

Nem könnyű a hóhér feleségének lenni! 

Pierre 3.

Petya 

Amikor Petya hazaesik a melóból, lehajolok, hogy leszedjem róla a koszos csukáját. Odapasszolok neki egy kis vizet, elvégre első a kézmosás (amikor hazaérünk). Ha piszkos a szerkója – istenem, csak egyszer jönne haza tisztán! – lecserélem neki. Odaslattyog a bébink kiságyához, és onnan mustrálgatja, ahogyan csicsikál. Sóhajt egyet: az angyalka nem csak a nevét, hanem a szakmáját is örökölni fogja. 

Kajálunk egy kis levest, kenyeret, ragut. Mivel víkend van, ezért egy kis bor is lecsúszik. Az én Petyám soha nem piál be. Ezután tollasbálba megyünk. A nyakam mélyedésébe rejti a fejét, mint egy kómás szárnyas. Dúdolok neki egy számot, hogy lenyugodjon, de érzem, hogy pityereg. (Vagy Petyereg? :D) Arra pályázok, hogy lelket öntsek belé. 

Eléggé strapás a hóhér nejének lenni. 

(Hegyesi Hajni szövege)

(Az első két változat a PPKE 2020/21 őszi félévében meghirdetett spanyol fordítási szeminárium résztvevői által készített fordítás)

fotó: @finesztra

0

Történetek nőkről és férfiakról – Laura Nicastro mikrofikciói

Laura Nicastro argentin novellista, illetve a mikrofikció-irodalom ismert alakja. Pályafutását a híres Ornitorrinco (jelentése Kacsacsőrű emlős) című folyóiratnál kezdte, amely Argentínában az 1976-tól 1983-ig tartó katonai diktatúra alatt a belső ellenállás egyik kulturális platformjának számított. A poszt szövegeit a szerző Caleidoscopio (Kaleidoszkóp) című, 2014-ben megjelent mikrofikció gyűjteményéből, és az általa küldött szövegekből választottuk, tematikus alapon.

Míg meg nem halnak 

A hetedhét országra szóló lakodalom másnapján a hitvesek solymászkesztyűt húztak, és agaraik kíséretében az erdő felé vették az irányt. Pár óra múlva diadalittasan tértek vissza palotájukba, bőséges zsákmánnyal a kezükben. Utána egyesével elvágták a madarak torkát, leforrázták és megkopasztották őket, majd felvágták a hasukat és kivették belső szerveiket. Ezután bors, babér, kapor, boróka, vörösbor és egy nagy csipetnyi só hozzáadásával pácot készítettek, s órákon át ebben érlelték a húst. Végezetül beizzították a kemencét és megsütötték a madarakat. 

Amikor a friss házasok kimerülten, verejtékben úszva és farkaséhesen asztalhoz ültek, belátták, hogy a házasság bizony sok munkával jár. Bár nem várták, hogy szájukba repüljön a sült galamb, erre azért mégsem számítottak… vajon tényleg boldogan élnek majd, míg meg nem halnak? 

(Horváth Eszter és Szőnyi Gabriella fordítása)

Szenvedély 

este, a latin táncesten az idegen felkérte a lányt, ő pedig elfogadta. Összeölelkeztek, és annak ellenére, hogy még sosem találkoztak (legalábbis ők ezt mondták), olyan összhang volt közöttük, mintha mindig is ismerték volna egymást. Először egy tangó, aztán egy keringő, végül pedig egy milonga következett. Az etikettet figyelmen kívül hagyva egyre inkább felbátorodtak, és már nemcsak egyszerűen táncoltak az est melódiáira, hanem cirógatták is egymást, s hamarosan elcsattant az első csók. A dalok közti szünetekben is a parketten maradtak beszélgetni, majd ismét összefonódtak és táncoltak tovább. Ahogy teltek az órák, egyre jobban szikrázott köztük a levegő. Aztán az utolsó dal is véget ért. Páran, akik még ott maradtak, látták őket együtt távozni. A sarkon búcsúzóul arcon csókolták egymást. Ezután a fiú a buszmegálló felé vette az irányt, a lány pedig beült az autójába és elhajtott. 

(Veszely Niki és Ujfalussy Zsanett fordítása) 

Csoda

Minden este összeölelkezve táncolnak a parkett szélén. A férfi nadrágja hózentrógerrel magasan a dereka fölé húzva, a nő lábán háromcentis magassarkú. Lassan táncolnak – a férfi nemrég agyvérzést kapott, a nő pedig már két infarktuson van túl. 

Mint az anyaméh biztonságos burkában, egyre ugyanazokat a mozdulatokat ismételgetik, gondolataikba mélyedve, lehunyt szemmel. A nő talán már évtizedek óta ezzel a férfival táncol, még mindig vágytól fűtve. A férfi átöleli a nőt, akit egykor mindenki magának akarhatott. 

Néhány másodpercre abbamarad a zene. Mindketten tanácstalanul néznek körbe. Amint újra felcsendülnek a dallamok, ismét összeölelkeznek, hogy újra önmaguk lehessenek. Ugyanarra gondolnak. Aztán visszatérnek az asztalukhoz, megfogják a másik kezét, és most már mélyen egymás szemébe néznek. Mosolyognak, és boldogok, hogy egymáséi lehetnek, hiszen számukra ez a pillanat jelenti a jövőt. 

(Hegyesi Hajni és Aranyi Szandi fordítása)

Az ellentétek vonzzák egymást

Már az első perctől kezdve igaz volt ránk: az ellentétek vonzzák egymást. Ő a hideget imádja, én a meleget; ő napközben aktív, én pedig éjjeli bagoly vagyok; ő igazi húsimádó, én inkább a zöldséget választom; míg ő vallásos, én cseppet sem; őt mindig is a sportok vonzották, engem viszont a könyvek; ő a hegyeket szereti, én a tengert. 

Egy valamiben azonban nagyon is egyetértünk: jobb, ha elválunk. 

(Ágoston Eszter és Szentgyörgyi Rebeka fordítása)

(A fordítások a PPKE-n a 2020/21-es év őszi félévében meghirdetett fordítási szeminárium résztvevőinek munkái.)

fotó: @finesztra

0

Jövendőmondó lovak, életre kelt rémálmok, szerelmes parkőrök – Ana María Shua sokszínű mikrofikciói

Horváth Eszter posztja

Bejegyzésünkben a műfaj királynőjének is tekintett Ana María Shua (1951, Buenos Aires) mikrofikciói közül válogattunk. Művei világszerte számos nyelven, így angol, francia, kínai, indonéz, sőt izlandi fordításban is megjelentek, legtöbb mikrofikcióját a Todos los universos posibles című kötetében összegyűjtve is megtalálhatjuk. Rövid válogatásunk csupán ízelítő az írónő remek humoráról és határtalan képzeletéről tanúskodó írásokból, melyek olyannyira változatosak, hogy az olvasó egy idő után valóban úgy érzi, bejárt valamennyi lehetséges univerzumot.

 

Parkőr és Akácfa

Közterület. Parkőr halálosan szerelmes Akácfába (de csak titokban, sőt, magának sem meri bevallani). Költségvetési megszorítások az önkormányzatnál. Parkőrt irodai munkára fogják.  Akácfa kókadozik. Parkőr vágyakozik. Szánalmas éjszakai találkák. Akácfa egyre terebélyesebb, lassanként virágba borul. Pletykák kelnek szárnyra. Egyik éjjel tragikus koraszülés, a magzatot diszkréten elföldelik. Nem sokkal később felbukkan egy vadhajtás, amely mindenáron el akar szakadni a gyökereitől, nem hajlandó tanulni, és egész nap csak sört vedel a padkán.

 

Ébredés?

Időnként borzasztó álmokból ébredek, zaklatottan, szorongással tele, zokogva. Ilyenkor, hogy megnyugodjak, odabújok a férjemhez és megkérem, hogy öleljen át szorosan csápjaival.

 

Gyermeteg álmok

Ha a házad egy labirintus, és minden szobában les rád Valami, ha életre kel a sok torz ákombákom, amit krétával a faladra rajzoltál, ha a nappaliban a nővéred feje összevérezi a fotel zöld huzatát, és ha a kádban ülő Dolgok a te műanyag állatkáiddal játszanak, ne aggódj, kislányom, ezek csak gyermeki rémálmok, majd felnősz, aztán megöregszel, és utána már nem lesznek rémes álmaid, és nem ébredsz fel többet szorongva, már nem lesznek álmaid, édesem, és nem is ébredsz fel többet.

 

Tanácsadók

Nem egy tábornok fordult lovához tanácsért a történelem során. Quiroga tábornok jószága például egészen jó tanácsadónak bizonyult. Bár nem volt tévedhetetlen, sokkal emberségesebb javaslatokat tett, mint bármelyik, napjainkban megkérdezett harckocsi.

Horváth Eszter fordításai

Fotó: Bakø Ádám

 

0

ILDIKO NASSR MIKROFIKCIÓI “SÜRGETŐ KÉRDÉSEKRŐL, ÁLCÁKRÓL, RUTINOKRÓL”

Ildiko Nassr (1976, Río Blanco, Jujuy) az észak-argentin mikrofikció egyik legismertebb szerzője, a műfaj különböző szempontú antológiáinak visszatérő szereplője. “Sürgető kérdések, álcák, rutinok” című könyvét küldte el nekünk (köszönet érte), amely az elmúlt húsz év szövegeiből készült válogatás. Több poszt is készül majd az írásaiból, ebben az elsőben öt szöveg olvasható, mind jól mutatja, mennyire heterogén természetű a mikrofikció, a fordítás során, ami sokunknak okozott hosszas fejtörést, sokszor az segített, ha a költészet felől közelítettünk és a szövegekben megjelenő képeket próbáltuk valamiféle narratívába illeszteni.

Hogy kicsit közelebb kerüljünk ahhoz, hogyan gondolkodik a szerző ezekről a mikrofikciókról, illetve magáról az írásról, lássuk először is, hogyan fogalmaz ő maga a kötet bevezetőjében:

“Nehéz tetten érni az évek múlását, korszakokra osztani az életet, kiválasztani az igazán fontos momentumokat. Mi az, ami igazán fontos az életben, mikor valójában minden egyes nap átélünk emlékezetes helyzeteket? Honnan lehet tudni, melyek ezek az emlékezetes helyzetek? Mitől lesz egy-egy esemény emlékezetes? Hogyan választjuk ki, mi az, amire emlékezni akarunk, és mi az, amit el akarunk felejteni?”

 

Buszforduló

Minden úton tiszta lappal indulunk. A hétfő este lemossa könnyeinket. Kígyóként kúszik fülünkbe az almafa suttogása: felejtésre csábít. Kezünket elrejtjük, mielőtt a repedésből előbújó pók áldozatává lenne. Belefeledkezünk egy hangosan ezerig számoló kislány hangjába. Várakozunk a buszra, amely elvisz minket úticélunkhoz, mintha az valóban létezne. Zajok és szagok tengerében sodródunk ismeretlen utcákon. Szavak után kutatunk, melyekkel leírhatnánk ezt a mulandó világot, mintha csak az elveszett Paradicsom egy apró része volna.

 

Szemtanú

Az autó hátsó üléséről figyelem, ahogyan hazáig kísér minket a hold, majd odakint marad az éjszakában. Anyukám jól vezet, száguldunk a sötét utakon, ahol még táblák sincsenek. Minden este ugyanaz. Utunkon most is a hold kísér bennünket, anyukám mezítláb tapossa a pedálokat, nem szól egy szót sem. Azon tűnődőm, vajon mire gondolhat. Aztán egyszer csak megjelenik egy fehérruhás nő, aki elviszi a holdunkat, és véget vet anyám hallgatásának.

 

A másik

A kisfiú az ablakból nézelődik. Szemével azt a másik fiút kutatja, aki pont olyan, mint ő. Tudja jól, hogy itt él, valahol ebben a világban, és biztos benne, hogy egy szép napon rátalál. Ő most a nagyablakos szoba foglya, és édesanyja sem tudja megmondani, hogy a betegsége mikor engedi szabadon. A kisfiú csak arra gondol, hogy az a másik az ablakban biztosan egészséges, bújócskázik a többi gyerekkel, és egy olyan világban kalandozik, ahol ő legfeljebb képzeletben járhat.

 

A megszokás rabja

Szerettem csak úgy üldögélni a téren és bámészkodni. Gátlástalanul figyeltem az embereket, mintha ők nem láthatnának engem. Elképzeltem, milyen lehet az életük, mi teszi őket boldoggá, mit csinálnak szabadidejükben, kivel és hogyan élnek. Elképzeltem a szeretteikkel és barátaikkal folytatott mindennapi beszélgetéseiket. Próbáltam kitalálni, mivel foglalkoznak, és mi foglalkoztatja őket. Képzeletem nem ismert határt. Nem szóltam senkihez, csak ültem, nézelődtem és ábrándoztam. Van, aki a galambokat eteti a tereken, én a képzelőerőmet tápláltam. Aztán egy napon lerombolták a teret, és börtönt építettek a helyére.

 

Nők

Egy nő munka után angolul tanul. Egy másik biciklit vásárol és a háza udvarán gyakorol vele. Egy harmadik kitalált történeteket és verseket ír szerelemről, költészetről. Az utolsó pedig jóval fiatalabb szeretőt tart, akinek már kisebb vagyont adott. Az utolsó fillérig a férjétől lopta. Egy a vágyuk: Szabadok akarnak lenni.

 

(A fordítások a PPKE-n az 2019/20-as év őszi és tavaszi félévében meghirdetett fordítási szeminárium résztvevőinek munkái.)
(Fotó: @gauchomagiar)

 

 

0

Pablo Urbanyi három rövidebbmintegypercese

A magyar származású Pablo Urbanyi már szerepelt egy mikrofikcióval az oldalon – itt -, ez alkalommal “Cuentos de minutos” (Párperces novellák) című kötetéből válogattunk három szöveget.

 

Törekvés

A fekete és más, színes bőrű emberek egyik legrombolóbb törekvése, hogy úgy akarnak élni és viselkedni, mint a fehérek. Igaz, hogy a fehérben minden szín megtalálható, mégsincs náluk színtelenebb nép. A színes bőrűek törekvésének célja tehát nem más, mint a szemmel látható kisebbségből a szürke tömegbe olvadni.

 

Aranyszabály

Soha ne az oklevelei, publikációi vagy tévés szereplései alapján válassz tanárt, mestert, orvost vagy bármilyen más szakértőt.

Mert minél többet publikál valaki, és minél többször vállal nyilvános szereplést, annál kevesebb időt szán a diákjaira, a tanításra, a gyógyításra, az életre.

A legfontosabb talán az, hogy elég időt töltsön kocsmákban, a legkülönfélébb könyvek és emberek társaságában.

 

Csak egy nő

Tanúja voltam, esküszöm.

Egy kávézó asztalánál üldögélt, és a következőket csinálta, mind egyszerre:

  1. Telefonált.
  2. Rágózott.
  3. Az asztalon lévő újság fölött egy kis tükörben nézegette az arcát (és annak minden apró részletét), miközben sminkjét igazgatta kisujjával, amelyen hosszú, zöld műköröm díszelgett.
  4. Időnként körbepillantott. Talán várt valakit? Vagy csak azt nézte, figyelik-e?
  5. Muffint majszolt.
  6. Kávézott.
  7. Olvasgatta az újságot.
  8. És csak beszélt és beszélt.

Csak egy nő volt, a modern világ csodája. De vajon igazi? Létezik ilyen egyáltalán?

 

(PPKE-BTK műfordító csoport 2019/20/1)

 

0

MIKROFIKCIÓK IDŐSEKRŐL

A címet a fiatal mexikói szerző, Laura Elisa Vizcaíno adta ennek a kis válogatásnak, mely négy szöveget tartalmaz. Olvasatunkban nem mindegyik kötődik feltétlenül az idős korhoz, de az idő múlásához mindenképpen.

LAURA ELISA VIZCAÍNO

Gyávaság

Annak ellenére, hogy a nagyi akkor már hét éve meghalt, egyszer csak megjelent egy családi összejövetelen. Örömmel fogadtuk, és hallgatólagos megállapodást kötöttünk, miszerint egyikünk sem említi neki halálának tényét, nehogy felzaklassuk.

Az este kellemesen telt, búcsúzáskor azonban egyikünk sem ajánlotta fel, hogy hazaviszi.

 

Éjjeli hangok

Már elmúlt éjfél, de az öreg hölgy még mindig hintaszékében ringatózik előre-hátra, miközben a halott lánya arcképét megvilágító gyertyákra szegezi tekintetét.

Hallgatja az óra ketyegését, a hintaszék nyikorgását, a macska nyávogását, és néha-néha hallani véli egy kislány hangját, aki könyörögve kéri édesanyját, hogy aludjon el, végre aludjon el.

(Felelős: Rebi)

Hintától a hintaszékig

– Holnap lesz a szülinapom, szeretnék egy zsúrt lufikkal, csokitortával, vanília fagyival és színes konfettivel. Bárcsak eljönnének a barátnőim és a családom! Talán még ajándékokat is hoznak. Miért is nem kértem meg anyut, hogy vegye meg nekem azt a sárga ruhát a nagy napra!

– Nyugodjon le drága, szerintem még az unokái sem fognak eljönni. Inkább segítek felkelni.

 

Jobb később, mint soha

– Miért nem találkoztunk hamarabb? Merre jártál eddig, drága?

– Kísértésből kísértésbe estem, szerelmem!

(Felelős: L. Timi)

 

Fotó: @gauchomagiar

0

Fabulák

Ebben a bejegyzésben Rafael Ángel Herra Costa Rica-i szerző néhány mikrofikcióját közöljük, melyek a La divina chusma, 101 fábulas című kötetben jelentek meg, főszereplői pedig különféle állatok, így ezek a történetek egyfajta posztmodern fabuláknak is mondhatóak.

RAFAEL ÁNGEL HERRA

Leselkedő lepkeszárnyak

A pillangó gondtalanul pihent egy ágon. A szárnyain kirajzolódó félelmetes szempár elijesztette az éjjeli madarakat.

Idővel annyira természetessé vált számára mások megtévesztése, hogy amikor egy hozzá illő párt akart keresni magának, nem tudta eldönteni, a szomszédos fáról figyelő szempár vajon igazi-e vagy sem.

(A fordítás felelőse K. Heni)

A szomorú hernyó

Kicsi vagyok, aprócska. Mivel minket, teremtményeket sosem kérdeznek, így nem tudom, mi lehetett az égiek szándéka az állatvilágban, mikor mérgező, szőrös hernyónak teremtett, bár az köztudott, hogy a méreganyag megvéd az ellenségeimtől. Nem panaszkodom, sőt, inkább szerencsésnek mondhatom magam, mert a hernyók istene olyan pajzzsal ajándékozott meg, ami megvéd a külső támadások ellen. Mégis ki merné egy érintés miatt kockáztatni az életét?

Nem panaszkodom, tényleg nem, de eljött az idő, hogy kiderüljön, van-e igazság vagy nincs. A méreg, mely távol tartja tőlem az ellenséget, a barátaimat is elhessegeti. Nincs hát más választás, mint a magány.

(A fordítás felelőse T. Fanni)

Miért sző hálót a pók?

A pókok lételeme, hogy hálót szőnek. Mi másra is áhitozhatnának, ha egyszer így rendelte a sors? Márpedig a sors általában nem túl engedékeny.

Az állatvilágban az a hír járja, hogy a pókok törvénytisztelő állatok, hálóikat is mindig a megszokott rend és terv szerint szövik.

De azért az életük nem csak állandó ismétlődések sorozata. Néha a boldogságot is megízlelik, amikor hajnalban a harmatcseppek visszaverik a nap sugarát és a háló ezüstös szálai tüzes fényben izzanak.

A pók azonban találékony teremtés, és még ennél is jobb oka van rá, hogy ilyen gyönyörű hálót szőjön, hiszen lakhelyéül is szolgál, sőt, itt is ünnepel. Sokszor órákon át lesben áll, hogy elkapjon egy-egy figyelmetlen bogarat, akivel aztán vidám lakomát csaphat.

(A fordítás felelőse M. H. Timi)

 

(Fotó: @gauchomagiar és @finesztra)

 

 

0

Szerelem?

Raúl Brasca szintén argentin szerző, a mikrofikció műfajához elsősorban kritikusként, elméleti szakemberként kapcsolódik, több fontos antológia szerkesztője, folyamatosan jelennek meg cikkei rövidprózával foglalkozó folyóiratokban.

RAÚL BRASCA

Szerelem 1.

Ő szereti a szerelmet. Én nem. Én őt szeretem, beleértve természetesen az ő szerelem iránti szeretetét is. Én szerelmet nem adok neki. Én csak szavakba csomagolt szenvedélyt adok, abból viszont nincs hiány. Ő pedig becsapja magát, szerinte ez a szerelem és ezért szereti, amit tőlem kap: szereti a csalót, aki bennem rejtőzik. Én nem szeretem őt és engem a látszat sem csap be, én nem őt szeretem. Mindennapos történet a miénk, nincs benne semmi különös: két ember, akik kitartanak egymás mellett, és akiket egy félreérthető és egy félreértett érzés köt össze. Boldogok vagyunk.

Szerelem 2. 

Azt hiszi, hogy én csak a szerelembe vagyok szerelmes, őt pedig csak a szex érdekli. Hadd higgye. Amikor a teste olyan hatással van rám, hogy abba beleremegek, azt ő a szavaknak tulajdonítja. Amikor az én testem van rá olyan hatással, hogy beleremeg, azt a saját hevességének gondolja. Mindenesetre szeret engem, én pedig hagyom, hogy áltassa magát, mert én is szeretem őt. Jól tudom, hogy addig leszünk csak ilyen boldogok, amíg úgy hiszi, nem szeretjük egymást.

(A fordítás felelőse: Letti)

0

Férfiak és nők

Pablo Urbányi magyar származású, Kanadában élő argentin író. Elsősorban hosszabb prózákat ír, néhány regénye, novellája magyarul is megjelent, ezt a mikrofikciót pedig ő maga választotta a saját szövegei közül.

 

PABLO URBÁNYI

Párbeszéd

Férfi és nő, a három fős kanapé két végében ülnek. A nő szeméből némi aggodalom sugárzik. A férfi végül erőt vesz magán és megszólal:
Férfi: Rossz kedvűnek tűnsz, van valami baj?
Lány: Semmi. Kérlek, ne kombinálj.
Rövid szünet után:
Férfi: Rossz kedvű vagy valami miatt, amit mondtam?
Nő: Nem.
Férfi: Valami miatt, amit nem mondtam?
Nő: Nem.
Férfi: Valami miatt, amit csináltam?
Nő: Nem.
Férfi: Valami miatt, amit nem csináltam?
Nő: Nem.
Hosszabb szünet. A férfi mély levegőt vesz és lassan tagolva a szavakat így szól:
Férfi: Az a baj, hogy véletlenül mondtam valamit, azzal kapcsolatban, amit csináltam, pedig nem lett volna szabad se megtennem se kimondanom, vagy legalábbis az érzéseidet figyelembe véve másképp kellett volna mondanom vagy csinálnom?
Nő: Valami ilyesmi. De elég, inkább hagyjuk.

(A fordítás felelőse: Szani)

 

0

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑