A MŰFAJRÓL
A mikrofikció (minifikció, mininovella, mikronovella, egyperces, stb.) olyan elbeszélő jellegű prózai műfaj, amely az avantgárd mozgalmakat követően jelenik meg és virágzik fel főleg Latin-Amerikában, nagyjából a posztmodern idején. Az utóbbi pár évtizedben Spanyolországban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és más nyelvek irodalmában is megjelenik.
Jellemzően arra törekszik, hogy hatást gyakoroljon az olvasóra, bevonja az alkotás folyamatába. A magyar irodalmat tekintve két szempontból is hasonlítható Örkény István egyperces novelláihoz:
-
Egyrészt rövid, legfeljebb egy-másfél oldalas terjedelme miatt.
-
Másrészt gyakori humorossága, iróniája, és többértelműsége okán.
Gyors és tömör történetmesélés jellemzi, gyakran él ellipszis (hiány) és váratlan fordulat használatával. Mivel rövid, a cím is gyakran a történet szerves része, kezdete általában in medias res (“a dolgok közepébe vágva”), lezárása pedig egyaránt lehet nyitott és zárt is.
Kevert műfaj, gyakran tartalmaz lírai elemeket, és az esszé bizonyos tulajdonságait is megfigyelhetjük rajta, jellemző továbbá a nyelvi kísérletezés és a képek használata is. Sok esetben intertextuális kapcsolatban áll közismert irodalmi művekkel, azoknak egyfajta újraírásaként működik (palimpszesztikus jelleg).
(Kun Dániel)
A MŰFAJ ELNEVEZÉSÉRŐL:
Nemrég a 1749.hu című világirodalmi magazin kért meg, hogy meséljek egy cikkben arról, mi az a mikrofikció, idézet a cikkből az elnevezés kapcsán:
- Akkor most hogy is hívják? – Akárhányszor le akarom írni egy e-mailben, hogy mikrofikció, a levelezőm automatikusan mikronfikcióra javítja, pedig arról még én sem hallottam. Előbbiről annál inkább: a mikrofikció, mikronovella, vagy minifikció az az igen rövid terjedelmű fikciós írás, vagyis irodalmi mű, amelynek hihetetlen népszerűsége leginkább a spanyol nyelvű irodalmakra jellemző, bár flash fiction néven az angol nyelvű irodalmaktól sem idegen. Sőt, van egy távoli magyar rokona is, méghozzá az örkényi egyperces, melynek mintájára egy ideig a latin-amerikai egyperces elnevezés is használatban volt, ezt pedig még az olyan kényes levelezők gyomra is bevette, mint az enyém, hiszen ismert elemek összetételéből áll. Különös összetételből áll ugyanakkor az a kötetcím is, melynek nyomán egy ideig így hivatkoztunk a műfajra. 1998-ban az Eötvös József Könyvkiadónál jelent meg a Borges y yo. Latin-amerikai egypercesek című antológia, de mivel csak a cím fele és Scholz László előszava van magyarul, maguk a szövegek viszont kizárólag eredeti nyelven, spanyolul szerepelnek a kötetben, a magyar(ul) olvasóknak valószínűleg teljesen mindegy, hány percesek ezek az írások, nem ebből a könyvből fogják megtudni, milyen az a latin-amerikai egyperces.
- De miért nem jó az a név, hogy egyperces? – Hogy miért nevezem, nevezzük ezt a huszadik század kilencvenes éveiben öntudatra ébredt műfajt mégis mikrofikciónak és nem latin-amerikai (és/vagy spanyol nyelvű) egypercesnek, azt olyan tíz évvel ezelőtt még úgy magyaráztam volna, hogy míg Örkény egypercesei egy igen határozott tér-idő koordinátában helyezkednek el, és még maga az író is azt hangoztatta, hogy nincs műfajuk, ezért gyakorlatilag bármi lehet egyperces, amit a szerzője akként mesél el, a spanyol nyelvű mini– vagy mikrofikció önálló műfajként működik. Hogy ez mitől függ, azzal most nem untatnám az olvasót, épp csak utalnék a bőséges, főleg spanyol és angol nyelvű szakirodalomra. A kritikusok mindenesetre egyenesen a huszonegyedik század műfajának tartják, egyrészt rövidsége miatt (hiszen kiválóan passzol korunk olvasójának időbeosztásához, a rohanó világ dinamikájához), másrészt azért, mert igen gyorsan reagál és erőteljesen reflektál a világ aktuális történéseire, kérdésfelvetéseire, társadalmi problémáira. De van egy harmadik oka is annak, hogy miért inkább mikrofikció és nem egyperces: a megfelelő jelző problematikája. Mára az európai spanyol nyelvű irodalomnak is kedvelt műfaja lett a mikrofikció, ezért legalábbis latin-amerikai és spanyol egypercesnek kellene hívni, ha pedig az angol flash fictiont is mikrofikciónak tekintjük, akkor még tovább bonyolódna a helyzet. Arról nem is beszélve, ha más nyelvű irodalmakban is találnánk hasonló szövegtípust (amire azért elég nagy az esély). A spanyol nyelvű irodalmak mikrofikciószerzőire napjainkban egyébként is az jellemző, hogy nemzetközi társaságokba, közösségekbe szerveződnek, és igen otthonosan érzik magukat a virtuális világban: online felolvasásokat szerveznek, online folyóiratokban publikálnak, elektronikus antológiákat, köteteket adnak ki. Számos, kifejezetten mikrofikcióra szakosodott e-folyóirat, sőt e-kiadó is létezik, ez utóbbiak (elsősorban Latin-Amerikában) sokszor szabadon elérhető és ingyenesen letölthető tartalmakat kínálnak. (A teljes cikk a következő linken olvasható: https://1749.hu/fuggo/essze/nem-mikron-nem-is-omikron-hanem-mikrofikcio.html
(Bakucz Dóra)
mikrofikciók 