Az ismert nép- (vagy mű-) mesei motívumok is gyakran szerepelnek a mikrofikciós átírások áldozatai között. Luisa Valenzuela kortárs argentin szerző a műfaj élő alkotói közül az egyik legnépszerűbb, négy változatban is újraírta a mesebeli herceget, ezek közül olvashatunk most egyet:

LUISA VALENZUELA

4 Herceg 2

Hercegünk az álomtörő csókot gyakorolja. Felismeri nem mindennapi tehetségét és arra törekszik, hogy a maximumig finomítgassa azt. A siker nem garantált. Lényegtelen is, hiszen ő rendkívül daliás, fiatal és előtte az élet.

Látja, hogy sikere nem elsöprő, de nem azért nem az, mert a lánykák, akiket megcsókol, nem ébrednek fel. Nem, nem, épp ellenkezőleg. Képes egészen közel lopakodni a hálószobákhoz, és mikor megtalálja a lányokat legmélyebb álmaikba merülve, megcsókolja őket. Ekkor a lányok felébrednek. Túlságosan is. Követelőzni kezdenek, akaratossá válnak, megvilágosodnak, ráébrednek az életre, a világra, vágyaikra és kívánságaikra… s elkezdenek követelőzni.

Pedig nem ilyennek szereti őket.

Kitart igyekezete mellet, mert egy nap eljön majd az igazi, a végső megmérettetés. Tudja, hogy valahol a hatalmas királyság rejtett zugában egy gyönyörű hercegnő a legmélyebb álmát alussza, és csak az ő megváltó csókjára vár. Ami megváltja a lányt és a herceget is. Mindkettőjüket. Egyszerre, és egyformán.

Történetünk hercege a keresésnek szenteli életét, csókolgat itt is, ott is, fittyet hányva a következményekre. Csókol és már ott sincs, épp csak egy kicsit nyugtalankodik. Számára nem múlnak az évek, míg kitartóan tovább keresgél. Ugyanolyan fiatal és daliás, feltehetően bölcsebb is. Már körültekintőbben csókol, mégis nagyobb hatást ér el minden alkalommal. Csak a látszat kedvéért folytatja a keresést, az eredmények számára teljesen érdektelenek.

Mikor végül megtalálja az alvó szépséget, – aki örök idők óta a hercegére várt, hogy felébressze -, hozzá sem ér. Nem tesz semmit, meg sem csókolja, még csak a kristálykoporsóból sem emeli ki. Mindössze annyit tesz, hogy végtelen elővigyázatossággal átszállíttatja a palotájába. Ott, egy a naptól is védett szobába zárja, és messziről figyeli. Férfi és nő, távol egymástól, mindketten mozdulatlanok. A lány egy kincs. Csodaszép, úgy fekszik a koporsójában, mintha csak a csókra várna. De a csók, ami felébreszthetné, a herceg száján szárad, kiszárítja a száját, ő maga is kiszárad, mert soha sem sikerült megtanulnia, hogyan ébressze fel a királylányt eléggé, de nem teljesen.

„Tisztelem” mondja azoknak, akiket érdekel. Azok meg helyeselnek.

(A fordítás felelőse: Letti)