Pablo Urbanyi három rövidebbmintegypercese

A magyar származású Pablo Urbanyi már szerepelt egy mikrofikcióval az oldalon – itt -, ez alkalommal “Cuentos de minutos” (Párperces novellák) című kötetéből válogattunk három szöveget.

 

Törekvés

A fekete és más, színes bőrű emberek egyik legrombolóbb törekvése, hogy úgy akarnak élni és viselkedni, mint a fehérek. Igaz, hogy a fehérben minden szín megtalálható, mégsincs náluk színtelenebb nép. A színes bőrűek törekvésének célja tehát nem más, mint a szemmel látható kisebbségből a szürke tömegbe olvadni.

 

Aranyszabály

Soha ne az oklevelei, publikációi vagy tévés szereplései alapján válassz tanárt, mestert, orvost vagy bármilyen más szakértőt.

Mert minél többet publikál valaki, és minél többször vállal nyilvános szereplést, annál kevesebb időt szán a diákjaira, a tanításra, a gyógyításra, az életre.

A legfontosabb talán az, hogy elég időt töltsön kocsmákban, a legkülönfélébb könyvek és emberek társaságában.

 

Csak egy nő

Tanúja voltam, esküszöm.

Egy kávézó asztalánál üldögélt, és a következőket csinálta, mind egyszerre:

  1. Telefonált.
  2. Rágózott.
  3. Az asztalon lévő újság fölött egy kis tükörben nézegette az arcát (és annak minden apró részletét), miközben sminkjét igazgatta kisujjával, amelyen hosszú, zöld műköröm díszelgett.
  4. Időnként körbepillantott. Talán várt valakit? Vagy csak azt nézte, figyelik-e?
  5. Muffint majszolt.
  6. Kávézott.
  7. Olvasgatta az újságot.
  8. És csak beszélt és beszélt.

Csak egy nő volt, a modern világ csodája. De vajon igazi? Létezik ilyen egyáltalán?

 

(PPKE-BTK műfordító csoport 2019/20/1)

 

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑