Laura Nicastro

Laura Nicastro: Pierre – egy szöveg, három fordítás (változat)

Ebben a posztban az előző bejegyzésben (lásd itt) megismert szerző, Laura Nicastro Pierre című mikrofikciójának három fordítását közöljük. A szövegek fordítása során mindig sokat játszunk azzal, hogy hogyan lehet különböző stílusokat visszaadni. A poszt apropója egy ilyen játék: az első közösen összerakott fordítás ellenőrzésekor ugyanis arra jutottunk, “túl szép”, vagyis kissé felülstilizált lett a magyar nyelvű szöveg, egy következő lépésben tehát megpróbáltuk visszaköznyelvesíteni, egyszerűsíteni. Az első változat az általunk némileg túlfogalmazottnak ítélt fordítás, ezután következik a lecsupaszított verzió, végül egy szándékosan a célon túllőtt parodisztikus adaptáció.

Pierre 1. 

Amikor a munka végeztével Pierre hazaér, lehajolok, hogy lehúzzam a lábáról a piszkos csizmát. Vizet hozok neki, hogy megmossa mocskos kezét. És ha az ingjén folt esett – szinte mindig így történik -, tisztát adok neki. Odamegy gyermekünk bölcsőjéhez, s csendben figyeli, ahogyan alszik. Szomorúan felsóhajt, hiszen tudja, hogy fia nem csak a nevét, hanem hivatását is örökölni fogja.

Eszünk egy kis kenyeret, kását és levest. Az Úr napján iszunk egy kevéske bort is. Az én Pierre-em sosem önt fel a garatra. Ezután nyugovóra térünk. Fejét a nyakam medrébe rejti, mint egy álmos kismadár. Dúdolok neki egy altatódalt, hogy megnyugodjon, de érzem, hogy könnyei a melleimre hullanak.  

Próbálom megvigasztalni.  

Nem könnyű a hóhér feleségének lenni. 

Pierre 2. 

Amikor Pierre este munka után hazaér, leveszi bemocskolódott cipőjét. Megmossa koszos kezét, majd foltos ingje helyett tisztát adok neki. Aztán odamegy a kisfiunk ágyához, fölé hajol, és csak nézi csendben. Felsóhajt – tudja, hogy fia a nevén túl a hivatását is megörökli majd.  

Vacsorára egy kis kenyér, pörkölt vagy leves, vasárnap mellé egy kevéske bor. Pierre sosem részegedik le. Utána rögtön le is fekszünk. Odabújik hozzám, mint egy álmos kismadár. Egy altatót dúdolok neki halkan, de közben érzem, ahogy könnyei a mellemre hullanak.   

Próbálom vigasztalni. 

Nem könnyű a hóhér feleségének lenni! 

Pierre 3.

Petya 

Amikor Petya hazaesik a melóból, lehajolok, hogy leszedjem róla a koszos csukáját. Odapasszolok neki egy kis vizet, elvégre első a kézmosás (amikor hazaérünk). Ha piszkos a szerkója – istenem, csak egyszer jönne haza tisztán! – lecserélem neki. Odaslattyog a bébink kiságyához, és onnan mustrálgatja, ahogyan csicsikál. Sóhajt egyet: az angyalka nem csak a nevét, hanem a szakmáját is örökölni fogja. 

Kajálunk egy kis levest, kenyeret, ragut. Mivel víkend van, ezért egy kis bor is lecsúszik. Az én Petyám soha nem piál be. Ezután tollasbálba megyünk. A nyakam mélyedésébe rejti a fejét, mint egy kómás szárnyas. Dúdolok neki egy számot, hogy lenyugodjon, de érzem, hogy pityereg. (Vagy Petyereg? :D) Arra pályázok, hogy lelket öntsek belé. 

Eléggé strapás a hóhér nejének lenni. 

(Hegyesi Hajni szövege)

(Az első két változat a PPKE 2020/21 őszi félévében meghirdetett spanyol fordítási szeminárium résztvevői által készített fordítás)

fotó: @finesztra

Történetek nőkről és férfiakról – Laura Nicastro mikrofikciói

Laura Nicastro argentin novellista, illetve a mikrofikció-irodalom ismert alakja. Pályafutását a híres Ornitorrinco (jelentése Kacsacsőrű emlős) című folyóiratnál kezdte, amely Argentínában az 1976-tól 1983-ig tartó katonai diktatúra alatt a belső ellenállás egyik kulturális platformjának számított. A poszt szövegeit a szerző Caleidoscopio (Kaleidoszkóp) című, 2014-ben megjelent mikrofikció gyűjteményéből, és az általa küldött szövegekből választottuk, tematikus alapon.

Míg meg nem halnak 

A hetedhét országra szóló lakodalom másnapján a hitvesek solymászkesztyűt húztak, és agaraik kíséretében az erdő felé vették az irányt. Pár óra múlva diadalittasan tértek vissza palotájukba, bőséges zsákmánnyal a kezükben. Utána egyesével elvágták a madarak torkát, leforrázták és megkopasztották őket, majd felvágták a hasukat és kivették belső szerveiket. Ezután bors, babér, kapor, boróka, vörösbor és egy nagy csipetnyi só hozzáadásával pácot készítettek, s órákon át ebben érlelték a húst. Végezetül beizzították a kemencét és megsütötték a madarakat. 

Amikor a friss házasok kimerülten, verejtékben úszva és farkaséhesen asztalhoz ültek, belátták, hogy a házasság bizony sok munkával jár. Bár nem várták, hogy szájukba repüljön a sült galamb, erre azért mégsem számítottak… vajon tényleg boldogan élnek majd, míg meg nem halnak? 

(Horváth Eszter és Szőnyi Gabriella fordítása)

Szenvedély 

este, a latin táncesten az idegen felkérte a lányt, ő pedig elfogadta. Összeölelkeztek, és annak ellenére, hogy még sosem találkoztak (legalábbis ők ezt mondták), olyan összhang volt közöttük, mintha mindig is ismerték volna egymást. Először egy tangó, aztán egy keringő, végül pedig egy milonga következett. Az etikettet figyelmen kívül hagyva egyre inkább felbátorodtak, és már nemcsak egyszerűen táncoltak az est melódiáira, hanem cirógatták is egymást, s hamarosan elcsattant az első csók. A dalok közti szünetekben is a parketten maradtak beszélgetni, majd ismét összefonódtak és táncoltak tovább. Ahogy teltek az órák, egyre jobban szikrázott köztük a levegő. Aztán az utolsó dal is véget ért. Páran, akik még ott maradtak, látták őket együtt távozni. A sarkon búcsúzóul arcon csókolták egymást. Ezután a fiú a buszmegálló felé vette az irányt, a lány pedig beült az autójába és elhajtott. 

(Veszely Niki és Ujfalussy Zsanett fordítása) 

Csoda

Minden este összeölelkezve táncolnak a parkett szélén. A férfi nadrágja hózentrógerrel magasan a dereka fölé húzva, a nő lábán háromcentis magassarkú. Lassan táncolnak – a férfi nemrég agyvérzést kapott, a nő pedig már két infarktuson van túl. 

Mint az anyaméh biztonságos burkában, egyre ugyanazokat a mozdulatokat ismételgetik, gondolataikba mélyedve, lehunyt szemmel. A nő talán már évtizedek óta ezzel a férfival táncol, még mindig vágytól fűtve. A férfi átöleli a nőt, akit egykor mindenki magának akarhatott. 

Néhány másodpercre abbamarad a zene. Mindketten tanácstalanul néznek körbe. Amint újra felcsendülnek a dallamok, ismét összeölelkeznek, hogy újra önmaguk lehessenek. Ugyanarra gondolnak. Aztán visszatérnek az asztalukhoz, megfogják a másik kezét, és most már mélyen egymás szemébe néznek. Mosolyognak, és boldogok, hogy egymáséi lehetnek, hiszen számukra ez a pillanat jelenti a jövőt. 

(Hegyesi Hajni és Aranyi Szandi fordítása)

Az ellentétek vonzzák egymást

Már az első perctől kezdve igaz volt ránk: az ellentétek vonzzák egymást. Ő a hideget imádja, én a meleget; ő napközben aktív, én pedig éjjeli bagoly vagyok; ő igazi húsimádó, én inkább a zöldséget választom; míg ő vallásos, én cseppet sem; őt mindig is a sportok vonzották, engem viszont a könyvek; ő a hegyeket szereti, én a tengert. 

Egy valamiben azonban nagyon is egyetértünk: jobb, ha elválunk. 

(Ágoston Eszter és Szentgyörgyi Rebeka fordítása)

(A fordítások a PPKE-n a 2020/21-es év őszi félévében meghirdetett fordítási szeminárium résztvevőinek munkái.)

fotó: @finesztra