Ebben a posztban az előző bejegyzésben (lásd itt) megismert szerző, Laura Nicastro Pierre című mikrofikciójának három fordítását közöljük. A szövegek fordítása során mindig sokat játszunk azzal, hogy hogyan lehet különböző stílusokat visszaadni. A poszt apropója egy ilyen játék: az első közösen összerakott fordítás ellenőrzésekor ugyanis arra jutottunk, “túl szép”, vagyis kissé felülstilizált lett a magyar nyelvű szöveg, egy következő lépésben tehát megpróbáltuk visszaköznyelvesíteni, egyszerűsíteni. Az első változat az általunk némileg túlfogalmazottnak ítélt fordítás, ezután következik a lecsupaszított verzió, végül egy szándékosan a célon túllőtt parodisztikus adaptáció.
Pierre 1.
Amikor a munka végeztével Pierre hazaér, lehajolok, hogy lehúzzam a lábáról a piszkos csizmát. Vizet hozok neki, hogy megmossa mocskos kezét. És ha az ingjén folt esett – szinte mindig így történik -, tisztát adok neki. Odamegy gyermekünk bölcsőjéhez, s csendben figyeli, ahogyan alszik. Szomorúan felsóhajt, hiszen tudja, hogy fia nem csak a nevét, hanem hivatását is örökölni fogja.
Eszünk egy kis kenyeret, kását és levest. Az Úr napján iszunk egy kevéske bort is. Az én Pierre-em sosem önt fel a garatra. Ezután nyugovóra térünk. Fejét a nyakam medrébe rejti, mint egy álmos kismadár. Dúdolok neki egy altatódalt, hogy megnyugodjon, de érzem, hogy könnyei a melleimre hullanak.
Próbálom megvigasztalni.
Nem könnyű a hóhér feleségének lenni.
Pierre 2.
Amikor Pierre este munka után hazaér, leveszi bemocskolódott cipőjét. Megmossa koszos kezét, majd foltos ingje helyett tisztát adok neki. Aztán odamegy a kisfiunk ágyához, fölé hajol, és csak nézi csendben. Felsóhajt – tudja, hogy fia a nevén túl a hivatását is megörökli majd.
Vacsorára egy kis kenyér, pörkölt vagy leves, vasárnap mellé egy kevéske bor. Pierre sosem részegedik le. Utána rögtön le is fekszünk. Odabújik hozzám, mint egy álmos kismadár. Egy altatót dúdolok neki halkan, de közben érzem, ahogy könnyei a mellemre hullanak.
Próbálom vigasztalni.
Nem könnyű a hóhér feleségének lenni!
Pierre 3.
Petya
Amikor Petya hazaesik a melóból, lehajolok, hogy leszedjem róla a koszos csukáját. Odapasszolok neki egy kis vizet, elvégre első a kézmosás (amikor hazaérünk). Ha piszkos a szerkója – istenem, csak egyszer jönne haza tisztán! – lecserélem neki. Odaslattyog a bébink kiságyához, és onnan mustrálgatja, ahogyan csicsikál. Sóhajt egyet: az angyalka nem csak a nevét, hanem a szakmáját is örökölni fogja.
Kajálunk egy kis levest, kenyeret, ragut. Mivel víkend van, ezért egy kis bor is lecsúszik. Az én Petyám soha nem piál be. Ezután tollasbálba megyünk. A nyakam mélyedésébe rejti a fejét, mint egy kómás szárnyas. Dúdolok neki egy számot, hogy lenyugodjon, de érzem, hogy pityereg. (Vagy Petyereg? :D) Arra pályázok, hogy lelket öntsek belé.
Eléggé strapás a hóhér nejének lenni.
(Hegyesi Hajni szövege)
(Az első két változat a PPKE 2020/21 őszi félévében meghirdetett spanyol fordítási szeminárium résztvevői által készített fordítás)
fotó: @finesztra
mikrofikciók 