Ez az első olyan poszt, amely nem fordításokat közöl, hanem magyar nyelven íródott mikrofikciókat. A szerző, Tamási Rebeka az Yriunk irodalmi csoport alapítója, a német és az olasz nyelv szerelmese. Szeret írni, olvasni, beszélgetni és gondolkodni, főleg arról, hogy mások miért úgy élnek és cseleksznek, ahogy – ezért lett vallástörténész. Meg ezért ír: doktori disszertációja mellett főleg tudományos-ismeretterjesztő cikkeket, novellákat és mikrofikciót. Kedvenc állatai a galambok, mert őket senki se szereti, és a szamarak, mert szépek és önfejűek.
Zwanzig Morgen Weg
Mainzban egy nap a Zwanzig Morgen Wegen kötöttem ki. Húsz reggel útja, igazán varázslatos név. Lehet, hogy húsz reggel után eltűnnek a lakói. Vagy húsz reggellel később új emberként ébrednek fel. A tizenkilencedik napon még Jörg Moltmann, a huszadik reggelen meg már Hans Haas. Vagy húsz reggel elteltével már mindig csak este van az úton, esetleg sose ér véget és nem is vezet többé sehová. A Zwanzig Morgen Weg lett az én kis német Macondóm, ahol a huszonegyedik reggelen liánok fonják be az utat, a házakat, míg végül mindent elnyel a feledés. Később megtudtam, hogy a zwanzig Morgen húsz holdat jelent, húsz hold földet. A világ varázstalanítása ugye, köszi Weber. De ha elképzelek egy utat, ami felett húsz hold világít, hát elmehet Weber, ahová küldöm.
Nincstelen
Először csak a régies szavakat felejtette el, mint a tótumfaktum, instállom, cikormányos, mente. Utána már azokat is, amelyeket az esti mesékből tanult: az Óperenciás tengeren is túl, irgumburgum, csillagszemű. Aztán azokat is, amelyekkel felnőtt: mókuskám, csillagom, azt a hétszázát, nem szabad. Aktívan csak a szakszavakat használta, mint függvény, meeting, briefing, táblázat, cold call, kiegészítve a még ismerősen csengő én is szeretlek és mi a vacsi frázisokkal. Az, hogy frázis, vagy hogy ismerősen csengő, már nem jutna eszébe. Elvesztette a szókincsét, márpedig régen azt mondta valaki, hogy ahol a kincsed, ott a szíved is. Így hát a szívét is elvesztette. Hiába méri az okosóra a dobbanásait, biztos fake.
Szerelem
Ázottkutya-szaga volt, és ezen semmi sem változtatott. Ennek a szagnak van valami fémes nehézsége; mint a rozsda, rátelepszik a környezetére. Másik fontos összetevője egy bizonyos nedves-punnyadt bűz; ázott Morzsik és Bodrik sajátja, akiket a gazdájuk esőben is sétáltat. De hát esőben is kell pisilni, sőt. Mindenesetre őt, akinek ázottkutya-szaga volt, nem Bodrinak hívták. Ma már a kutyákat sem hívják Bodrinak, nemhogy egy harmincas férfit. A harmincas férfit Árminnak hívták és hát ázottkutya-szaga volt. Eleinte megpróbálta a sokat reklámozott mosógéllel mosni a ruháit, aztán beadta mindet a tisztítóba, aztán elvitte a karitászba, aztán újakat vett. Utána tusfürdőt és sampont váltott, aztán drága parfümöket vett, olyanokat, amelyeket kockás hasú férfiak hirdetnek az óriásplakátokon, egy szál alsónadrágban. Hiába, Árminnak így is-úgy is ázottkutya-szaga volt. Végül elfogadta a tényt, és önmagát olyannak, amilyen. Ekkor valami megváltozott. Fiatal lányok rámosolyogtak az utcán, vagy labdát dobáltak neki. Idősebb nők gügyögve megdicsérték a villamoson, hogy milyen ügyesen ül, a kamasz kissrácok megpaskolták az oldalát, hogy milyen okos. Valaki még azt is megkérdezte aggódva, hogy hol a gazdája. Egy nap a zebránál egy gyönyörű lány állt meg Ármin mellett. Felnevetett és megvakargatta Ármin füle tövét. Földöntúli boldogság volt, így hát a zebra túloldalán is együtt maradtak. Julcsi beengedte Ármint az otthonába, helyet csinált neki az ágyában, megosztotta vele az ételét. Azóta is naponta háromszor sétálnak a parkban. Esőben is, elvégre esőben is kell pisilni, sőt.
mikrofikciók 
Hozzászólás