Fernando Iwasaki horrorisztikus mikrofikciói

Várnai Gina posztja

Fernando Iwasaki (1961- Lima) Halotti kelengye című mikrofikciós kötete különleges csemege a kortárs spanyol nyelvű irodalomban. Humorosan horrorisztikus –  vagy horrorisztikusan humoros – egypercesei olyan félhomályos világba kalauzolnak minket, ahol az élet és a halál, a földi lét és a szellemvilág randevúzik, a narrátorról pedig senki sem tudja, hogy az élők sorából beszél hozzánk, vagy a sírból szűrődik át a hangja. Ezek a rövid, a szerző gyermekkorából, illetve a perui hiedelem- és misztériumvilágból inspirálódó szövegek olyanok, akár az emberi psziché mélységeiben megbúvó – a szerző szavait idézve – fekete gyöngyszemek.

A barlang

Gyerekkoromban imádtunk a nővéreimmel anyáék ágya alatt játszani. Néha sátornak képzeltük, máskor meg iglunak az Északi-sark közepén, de a legjobb mégis az volt, mikor barlangosat játszottunk alatta. Milyen hatalmas volt anyáék ágya! Egyszer elvettem az éjjeliszekrényről az elemlámpát és mondtam a nővéreimnek, hogy elindulok felfedezni a barlang mélyét. Először kinevettek, aztán egyre mérgesebbek lettek, végül pedig üvöltözni kezdtek utánam. De én nem foglalkoztam velük, kúszva-mászva tovább vonszoltam magam, és egy idő után már nem is hallottam a kiabálásukat. A barlang hatalmas volt, és mire az elemlámpa lemerült, már úgysem tudtam volna visszamenni. Nem tudom, hány év telhetett el azóta, mert a pizsamámat már rég kinőttem, és úgy kell magamra kötöznöm, mint Tarzannak.

Azt hallottam, anya meghalt.

Pán Péter

Teliholdkor mindig bezárom az ablakokat, mert Mendoza apja a farkasember és nem akarom, hogy bemásszon a szobámba. Igazából nem kéne félnem, mert Salazar apja Batman, és ilyentájt valószínűleg már az utcákon őrködik. Inkább bezárom az ablakot, mert Merino azt mondja, az ő papája Joker, és Joker bosszút akar állni Salazar apján. Minden barátom apja szuperhős vagy hírhedt alvilági alak. Bezzeg az én apám csak egy közönséges biztosítási ügynök, aki folyton azzal nyaggat, hogy ne képzeljek be magamnak ilyen őrültségeket. Pedig ez egyáltalán nem őrültség, mert múltkor Gómez elárulta, hogy az ő apja Tarzan, még a kését is megmutatta, amiről csöpögött a leopárdvér. Azt szeretném, ha az én apám is lenne valaki! De hát ki látott már nyakkendős, kockás zakós szuperhőst? Ha én lehetnék Conan, Skywalker vagy Spiderman fia, senki nem püfölne el a nagyszünetben. Azon is elgondolkodtam, vajon melyik hős lehetne az apám? Egyik nap újságolvasás közben kidőlt, ott feküdt a kanapén soványan, elnyúlva, muskétás bajszával és márványfehér kezével. Gyorsan kiszaladtam a konyhába és felkaptam a húsvágó bárdot. Az ablakon beszűrődött a holdfény, és Mendoza apjának vonyítása, de apám most már végre hangosabban üvölt és úgy néz ki, mint egy valódi kalóz.

Reszkessetek, Merino és Salazar, reszkess Gómez, mert mától én vagyok Hook kapitány fia!

Ne állj szóba idegenekkel!

Anya folyton ezt mondogatta nekem. De Agustín nem volt idegen, minden nap cukorkával várt az iskola bejáratánál. Aztán mikor elvitt a műhelyébe, babákat ajándékozott nekem. Agustín nagyon jó volt hozzám, sokat dédelgetett.

Anya nagyon csúnya történeteket mesélt nekem elveszett kislányokról, akiket a zsákosember meg a cigányasszonyok raboltak el. Tudtam, hogy a cigányasszonyok azért vitték el a kislányokat, hogy virágot árultassanak velük, de arra sosem jöttem rá, vajon mit csinálhatott velük a zsákosember. Agustínnal azt játsszuk, hogy megfog, utána én fogom meg őt, és mindig én nyerek, a végén persze már nem bír magával. Mama nagyon félős, azt mondja, ha szóba állok idegenekkel, többé nem lát engem.

Agustín műhelyében egy csomó olyan dolog van, ami vág, szúr, éget. Van neki egy szétszerelt repülője is. Egy szép napon majd útra kelünk, és elrepülünk messzire. Azért is tette múltkor az orromra a varázskendőt, mert a repülőn szédül az ember és jobb, ha hozzászokom. Onnantól már nem emlékszem semmire: irtó erős parfümszag, valami álomféle, amelyben a tengerpartról sétálok hazafelé, és sok-sok éles, szúró, égető dolog. Néha elmegyek Agustín műhelyéből, vissza a suliba, mert mostanában nem érdekel senki. Azt szeretem csinálni, amihez éppen kedvem van, meg sétálni éjszakánként, de mindig elszomorodom, mikor meglátom mamát búslakodni az ablakban. Beszélek hozzá, de ő rám se hederít, akkor fogom magam és visszamegyek a ködjátékaimmal a műhelybe. Tudom, ha Agustín nem lenne idegen, anya újra láthatna engem.

Várnai Gina fordításai

Fotó: wikimedia.org

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s