A spanyol kéttannyelvű iskolák idei országos találkozóján mikrofikció-fordító versenyt hirdettek, a 9-10. évfolyam tanulói az argentin (magyar felmenőkkel rendelkező) Ildiko Nassr “Aquella perfecta felicidad” című szövegének fordításával pályázhattak, míg a 11-12. évfolyamosok a szintén argentin Laura Nicastro “Cartas de amor” című mikrofikcióját fordíthatták magyarra. A zsűri tagjai Patak Márta, Várnai Gina és Miklós Laura műfordítók voltak, a verseny szervezője pedig Futó Andrea a pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumból. Az alábbi posztban mindkét szöveg első és második helyezett fordításait közöljük.

9-10. évf. első helyezett: Páli Veronika, Pécs, Kodály Zoltán Gimnázium

Ildiko Nassr: Az a tökéletes boldogság

Három éves vagyok. Egy ismeretlen városban vagyunk, lehetne akár Madrid,

Miskolc, vagy bármelyik európai város. Az anyukám és a nagymamám is

velem van. Szeretem a kis cipőmet és a rövid ruhámat. Boldog vagyok, mert

szaladgálhatok ezeken a macskaköves utcákon; itt minden olyan más, mint

otthon. Ott nem engedték, hogy futosgáljak. Hiányoznak a kutyáink és a

lovaink. Hiányoznak a testvéreim és az apukám.

Olyan boldog vagyok, hogy csak a szelet érzem az arcomon, és hallom a két

nő nevetését, akik a világot jelentik számomra. Szeretném örökre

megjegyezni ezt a pillanatot. De elbotlok, lehorzsolom a térdem, és a vér

bepiszkolja a harisnyámat és a cipőmet. Megértem a katolikus bűntudatot,

amiért szenvedéssel kell fizetni ezekért a boldog percekért. Három éves

vagyok, és rájövök, hogy az élet nem egyszerű. De ezeknek az erős nőknek az

ölelése menedéket nyújt számomra, és kitörli az összes rossz emlékemet.

Erre a pillanatra évekkel később is örömmel gondolok vissza, és felvidít az a

mosolygós kislány, aki ugyan nem tudta, hogy melyik város utcáin szaladgál,

de az akkor szerzett sebhelye azóta is emlékezteti arra a tökéletes boldogságra. 

9-10. évf. második helyezett: Schvéder Dóra, Veszprém, Vetési Albert Gimnázium

Ildiko Nassr: Az a tökéletes boldogság

Három éves vagyok. Egy ismeretlen városban vagyunk, lehet Madrid, vagy akár Miskolc, vagy

bármely másik európai város. Az édesanyám, a nagymamám és én. Szeretem a kis cipőmet és

a rövid ruhácskámat. Boldog vagyok, mert megengedik, hogy azokon a kis macskaköves

utcákon szaladgáljak: minden annyira más mint otthon. Ott nem futkározhatok kedvemre.

Hiányoznak a kutyák és a lovak. Hiányoznak a testvéreim és az édesapám.

De futás közben annyira boldog vagyok, hogy csak a szél fuvallatát érzem az arcomon, és annak

a két asszonynak a mosolyát, akik a világot jelentik számomra. Szeretném örökké megőrizni

ezt a pillanatot. De megbotlok , elesek és a térdem vérétől piszkos a harisnyám és a cipőcském.

Ekkor jövök rá, mi is az a katolikus bűntudat: szenvedéssel kell fizetni ezekért a boldog

pillanatokért. Három éves vagyok és ekkor jövök rá, hogy az élet nem könnyű. De anyám és

nagyanyám, e két erős nő ölelése menedéket nyújt és feledteti minden bánatom.

Sok évvel később élvezem ezt a pillanatot, és visszamosolygok arra a mosolygós kislányra, aki

nem tudta annak a városnak a nevét, és van egy sebhely a térdén, ami emlékezteti őt arra a tökéletes boldogságra. 

(A szöveg eredeti megjelenése: Nassr, Ildiko, Algo que acecha, El Taller Blanco Ediciones, Cali, Colombia, 2021.)

11-12. évf. első helyezett: Vass Kincső, Budapest, Károlyi Mihály Gimnázium

Laura Nicastro: Szerelmes levelek

Az idők hajnalán, akárcsak az egymástól elszakított szerelmesek, akik továbbra is

egymás társaságát keresik, a tenger és az ég képtelen volt visszatérni a hajdani szoros

egységükhöz: egyik színtiszta sós víz, a másik épp csak könnyű lég.

Ám egy nap a türelmetlen tenger hatalmas hullámokat vetett, hogy gyengéden

megérinthesse az égboltot. Hatalmas víztömeget taszított az ég felé. Minden erejét

megfeszítve próbálta elérni az eget. Kudarcot vallott.

Ugyanazon fellángolás által vezérelve, az ég fehér szegélyű gomolyfelhőket alkotott,

így kívánta a tajtékzó tenger látszatát kelteni. Mennydörgés visszhangozta a víz morajlását, a

villámok megcsillantak a zavaros vízfelszínen.

Amikor a tenger ráeszmélt, hogy a haragos égbolt őt utánozza, hirtelen megtorpant. A

hullámok bárányfelhőkké szelídültek, amik lágyan nyaldosták a homokot. Az ég megértette,

és az elvonuló sötét felhőit a lenyugvó nap által színezett, szelíd fátyolfelhőkké változtatta.

A két szerelmes ugyanazt az ősi jelnyelvet beszéli, ami az idők kezdete óta létezik.

Amikor az ég és a tenger egymást idézik, olyan, mintha egy régmúlt kapcsolat szerelmes leveleit olvasnánk. 

11-12. évf. második helyezett: Hajzer-Török Patrik, Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium

Laura Nicastro: Szerelmes levelek

Az idők hajnalán, mint két elválasztott szerető, kik újra egymásra

találni vágytak, tenger és ég nem talált vissza az ősi egységhez: az egyik

tiszta sós víz, a másik aligha több, mint lágy légtömeg.

Egy napon a tajtékzó tenger hatalmas hullámokat vetett, hogy

megcirógassa a végtelen égboltot. Óriási víztömeget vetett a magasba.

Minden erejét az ég felé zúdította. Kudarcot vallott.

Az ég, hasonló vágytól hajtva, fehér szegélyű sötét fellegekbe

burkolózott, akárcsak a tomboló hullámok taraja. A mennydörgés

visszhangot vert a háborgó tenger morajában. Villámok ragyogták be

a bőszült víz felszínét.

A viharos égbolt tükrében meglátva önmagát, a tenger

megfékezte tomboló erejét. Hullámai habbárányokká szelídültek,

melyek gyengéden nyalogatták a part homokszőnyegét.

Az ég megértette a tenger jelét: sötét felhői puha bárányfelhőkké

váltak, melyeket a lenyugvó nap sugara színezett meg.

Így lelt közös nyelvre a két szerelmes egy, már évezredeken

átívelő jelnyelvben.

Mikor a tenger és az ég egymást tükrözik, lehetnének akár egy

hajdanvolt kapcsolat szerelmes levelei.

(A szöveg eredeti megjelenése: Nicastro, Laura Diana, Como en botica, Macedonia Ediciones, Buenos Aires, Argentina, 2023.)

Gratulálunk a fiatal műfordítóknak és reméljük, még találkozunk!