Én házam, én életem

Javier de Navascués 2012-ben megjelent Wikipedia y otros monstruos (Wikipedia és egyéb szörnyetegek) című könyvéből való a következő szöveg. A két részre osztott kötetet (“A modern világ mítoszai” és “Klasszikus mitológia”) a kritika általában úgy jellemzi, hogy ironikus hangvételben, kritikusan beszél korunk tipikus jelenségeiről mint a Wikipedia, a turizmus, az sms, stb.

A szerzőnek nem ez az első mikrofikciója a blogon, egy másik, korábbi szövege is olvasható itt

JAVIER DE NAVASCUÉS

Haladás

A háza nem volt elég trendi számára. Mindig többre vágyott. Először megbízta egy belsőépítész-barátnőjét, hogy megtervezze a szükséges átalakításokat: el kellett távolítani pár ajtót, felszedni a padlót, és kidönteni két közfalat. A munkások végül egy gyönyörű, kilencven négyzetméteres nappalit hagytak maguk után. Később úgy vélte, a konyhának a tengerre kellene néznie, még ha ez a fürdőszoba előrehozásával is jár; ezen szörnyen összeveszett azzal a barátnővel, aki két óra veszekedés után már nem volt annak mondható. Végtére is, az emberek csökönyösek. Miért ne lehetne áthelyezni a mellékhelyiséget? A nagyszüleinknél is a házon kívül volt az illemhely. Felfogadott pár szakit, hogy lebontsák a fürdőt, és emeljenek egy kis deszkabódét a kert végében. Így már fellélegezhetett, hiszen a konyhaablak most már a tengerre nyílt.

Már-már elégedetten felsóhajtott: a változás kétségkívül sokat javít a dolgokon. Minden tökéletes lett volna, ha nem botlik váratlan akadályokba bárki, aki belép; itt ez a fölösleges fotel, ott az a bosszantó könyvespolc. Hogy javítsa az összképet, kidobott mindent, és egyúttal kibontotta az ablakokat is. A ház így leginkább egy vitrinhez hasonlított, a szobák és a kert pedig egyetlen nyílt teret alkotott. De valami még mindig hiányzott a tökéletességhez. Ekkor rájött, hogy eljött a végső átalakítás ideje. Másnap reggel buldózerek estek neki a tartófalaknak. Eleinte a ház jajgatott, és sikoltáshoz hasonló hangokat hallatott. Végül összeomlott, és aztán hirtelen csend lett. A téglák közül hamar előbújtak a növények és a bogarak. Leült, hogy megcsodálja a művét, kimerülten, de boldogan: megérte a fáradozást.

(A fordítás felelőse: Wagner Hella)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s