Mikrokrimik

A spanyol nyelvű irodalmakban a krimi műfaja nemcsak nagyon népszerű, de egyben olyan terep, ahol szívesen kísérleteznek a szerzők, gyakran mennek szembe a hagyományos detektívtörténetek megszokott sémáival. Bár az sem kifejezetten ok a haragra, ha egy szövegtípus túlságosan populáris és nem csak az irodalmi elitet kívánja megszólítani, Jorge Luis Borges, a XX. századi latin-amerikai irodalom egyik legfontosabb hangja (és talán nem túlzás azt mondani, hogy a posztmodern világirodalomé is), akit egyébként a mikro- vagy minifikció egyik első nagy alakjának tartanak, olyan szövegei miatt, mint például a “Borges és én”, a következőt nyilatkozta “A krimi” című írásában:

„Mit hozhatnánk fel a bűnügyi történet műfajának védelmére? Van valami, ami teljesen evidens és biztos: irodalmunk a káosz felé tart. (…) Kaotikus korunkban azonban van valami, ami szerényen fenntartja a klasszikus erényeket: a krimi. (…) Én azt mondanám a krimi védelmében, hogy nem szorul védelemre, noha némi lenézéssel olvassuk, a krimi a rend megteremtője egy rendetlen korban.” (J. L. Borges. Ford. Tóth Éva)

De vajon lehet-e krimit írni miniben? Erre is történtek kísérletek, a Brevilla című nemzetközi mikrofikciós folyóirat 2017-ben kiadott egy teljes mikrokrimi-antológiát, az alábbi szövegeket ebből a kötetből válogattuk.

Carmen de la Rosa (Santa Cruz de Tenerife): A nagymama pudingja

Vanília, citrom, fahéj illata szökik ki a nyitott konyhaablakon át, beáramlik a garázsajtó alatt, ahol a nagymama harmadik férje szögeket ver egy szék ülőkéjébe. Ám ahogy megérzi az illatot, összefut a nyál a szájában. Ösztönei azt súgják, dobja el a kalapácsot és menjen ki a kertbe. A lakat már hetekkel ezelőtt eltűnt a kapuról, a vendégszobában pedig egy üres bőrönd várakozik tárva-nyitva az ágytakarón. Menj már, menj már el… Az ellenállhatatlan illat a házba csalogatja: egy tál puding pihen a konyhapulton. 

A nagymama a szobából hallja az evőeszközös fiók nyikorgását, majd ahogy a kanál újra és újra odakoccan a tálhoz. Milyen hamar elmúlt ez a szerelem! Kiveszi fekete ruháját a szekrényből és lehúzza róla a zsákot, mely a molyoktól védi. Miért nem mennek el soha maguktól ezek a bosszantó férfiak? Miért mindig neki kell dönteni? Vanília, citrom, fahéj, cián…

Rogelio Ramos Signes (Argentina): Egyszerű következtetés

Annyi krimit olvastam már, ahol a bűntett megoldását egy egyszerű részlet leplezte le, mint például egy mosdóba ragadt hajszál, ezért inkább mindent feltakarítottam, miután megöltem.Végzetes hiba volt. A halott, akit mindenki jól ismert, olyan igénytelen, koszos alak volt, hogy a lakásában és a kezemen maradt hipó és légfrissítő szaga azonnal elárult engem.

Luis Alberto Taborda (Argentína): Jumeal

-Mi volt a legrövidebb ügye, felügyelő úr? – kérdezte kíváncsian Ruiz.

-Angela, a Jumeal tóban lebegő holttest esete.

-Meséljen kérem, meséljen róla…

-Kevesebb, mint öt perc alatt megoldottam. Egyszerű volt. Nem a holttestét láttam ugyanis, Angela csupán elaludt a vízen lebegve. Mivel mentőmellényt viselt, fennmaradt a felszínen. Így tehát élt és virult. Csak fel kellett ébresztenem.

– ….!

María Elena Lorenzin (Argentína): Természetben az igazság

Nem az én hibám, hogy túllőttem a célon aznap este. Ő kereste magának a bajt. Szerencsére most már ott van, ahol már évek óta lennie kellett volna. És ne jöjjön nekem azzal, hogy nem törődöm vele! A felásott földből kihajtott egy növény, amit minden nap locsolok! Persze, hogy törődöm vele, még tápoldatot is adok neki! A növény meg egyre csak növekszik és terjeszkedik, már észre sem lehet venni, hol volt felásva a föld. Csak nő és nő, annyira elburjánzott, hogy a szomszédok is panaszkodni kezdtek miatta. De minél jobban metszem, annál gyorsabban nő vissza, megállíthatatlanul töri az utat magának. A szomszédok feljelentése miatt ma kijöttek a rendőrök az önkormányzat embereivel. Azt mondják, ha teljesen ki akarom irtani, ki kell húzni a gyökereit is. De azok nagyon mélyen vannak. 

Ricardo Jesús Mejías Hernández (Venezuela): A lány

Ő különösen kedvesen bánt velem, nem úgy, mint a korábbiaknak. Még a zuhanycsapot is úgy tekerte ki és be, mint senki más. Emlékszem a figyelmességére, a délutánokra, amiket a verseim hallgatásával töltött; sőt, egy nap ő is írt egyet. Még mindig megvan, a párnám alatt őrzöm. Hogy is felejthetném el a vidámságát, különleges természetét, ami a körülményekhez képest egész kibírható volt. Ő mindig nekem adott igazat. Már egy hete, hogy nem látom és azt hallottam, nem is jön vissza. A legfelháborítóbb és legszomorúbb az egészben az, hogy soha nem tudtam őt megölelni, emiatt az átkozott kényszerzubbony miatt.

Fedosy Santaella (Venezuela): Rövidke kihallgatás

-Azért ölte meg, mert hűtlen volt?

-Nem.

-Azért ölte meg, mert bántalmazta Önt?

-Nem.

-Azért ölte meg, mert már valaki mást szeret? 

-Nem, én őt szerettem.

-Azért ölte meg, hogy megkaparintsa az életbiztosítás után járó milliókat? 

-Nem, nem is azért. 

-Csak nem azt akarja mondani, hogy véletlenül ölte meg?

-Nem, tízszer nem lehet véletlenül mellkason lőni valakit.

-Akkor? Miért ölte meg?

-Mert horkolt, baszki, azért öltem meg, mert horkolt. 

Wilson Gorj (Brazília)

Vadászathoz öltözve

Kivette a rúzst a táskából. Mielőtt ajkához emelte volna, megvizsgálta és azt gondolta: „Olyan, mint egy töltény.”

Kirúzsozta magát és a tükörbe nézett. Elmosolyodott. „Végzet asszonya” – ezt mondják róla. Ezek után már csak annyi volt a dolga, hogy kiválassza az este célpontját, vagyis, hogy kinézzen egy palimadarat, csapdába csalja, és jól megkopassza.

A fordítások a PPKE-BTK spanyol műfordító szemináriumán készültek,

a 2022/23-as tanév második félévében.

Hozzászólás

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑